Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

vitték az elcsípett halakat. Márton egy ideig nézte őket, azután környezetéhez fordult:

— Ezek a madarak, úgymond, találó képei az ördögöknek. Fáradhatatlanul lesnek a kis halakra. Szegények nem is sejtik, milyen veszedelemben forognak, észre sem veszik, a madarak hirtelen fölkapják és lenyelik őket. Telhetetlen, falánk ragadozók, sohasem elégül ki a mohóságuk.

Amint befejezte a példabeszédet, elhessegette a szemtelen ragadozókat és békét adott a Loire halainak, mint ahogyan a candesi plébániába is békét visz. Puszta megjelenése valóban elűzte az egyenetlenség gonosz szellemét és újra kölcsönös megértés és szeretet fűzte szent testvériségbe a lelkeket.

A püspök mindent rendbe tett és dolgavégeztével haza akart térni Marmoutierbe. Készület közben hirtelen gyöngélkedni kezdett, amit az Űr figyelmeztetésének vett. Összehívta tehát a testvéreket és tudtul adta nekik, hogy itt a válás órája. Lehet, hogy a tanítványok is sejtették. Mélységes szomorúság nehezedett szívükre és megható panaszban kezdték kérlelni:

— Miért hagysz el minket, jó atyánk? Nem látod, hogy ragadozó farkasok leselkednek nyájadra? Ha nem lesz pásztoruk, ki védi meg őket? Tudjuk, hogy Krisztus után kívánkozol. De jutalmad úgyis biztosítva van és akkor sem lesz kisebb, .

187