Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

Ambrus csatlakozott Szent Márton felfogásához és szakított meg minden összeköttetést Ithacus embereivel, hanem Siricius pápa is. A turini zsinat határozatilag is megerősítette ezt a felfogást. Ithacust 389-ben letették a püspökségről;1 követőit kiközösítették és csak azzal a feltétellel voltak hajlandók visszafogadni, ha szakítanak a kárhoztatott párttal.

Az Egyház, ha szigorúan teológiai értelemben vesszük eZt a szót, nem alkalmazhat, de nem is szándékozik alkalmazni erőszakos eszközöket. Az Egyház csak lelki büntetéseket szab ki és ha néha másképen is büntet, azt a büntetést sem hajtja végre erőszak alkalmazásával. Az Egyház a hívek lelkiismeretére bízza, hogy alávessék magukat, s a hívek készségesen alá is vetik magukat az Egyház tekintélyének. Ilyen értelemben a büntetés nem bosszúállás, hanem fönséges engesztelés és elégtétel. A gyakorlati életben az Egyház mindig ezt a felfogást vallotta.

Miért domborítottuk ki olyan élesen ezt a történeti tényt? Azért, mert az emberi cselekedetek gyakran olyan szövevényesek, hogy az igazságot nehéz belőlük kihámozni, de annál könnyebb egy előre ki tervezett rendszer javára értelmezni. Még az inkvizíció idején is, amely intézményre annyi rosszat kentek s amelynek elfogulatlan kutatás

1 Sulp. Sev. Chron. II. 51.

181