Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

cadius elnök érdekében akart közbenjárni, akik mindaketten Gratianus régi párthívei voltak és így a győztes császárnak neheztelését vonták magukra. De legfőképen azt szerette volna megakadályozni, hogy Spanyolországba tríbunokat küldjenek.1

Két napon át Maximus ravaszul kerülgette a kérdést és bizonytalanságban tartotta Mártont, akár azért mivel teljesíteni szerette volna a szentnek kérelmét, de maga is bizonytalanságban volt, akár, hogy engedékenységének a huzavonával nagyobb súlyt kölcsönözzön és annál biztosabban elérje, amit viszonzásul ő is ki akart csikarni a püspöktől.

Márton óvatosan kerülte Ithacust és párthíveit. Ebben a tartózkodásban hallgatag kárhoztatás volt, ami szörnyen bántotta őket. Panaszra mentek a császárhoz és kérték, csináljon már egyszer rendet. A toursi püspök, így méltatlankodtak, minden meghallgatás nélkül kárhoztatja őket. Ha ilyen köztiszteletben álló ember szembehelyezkedik velük és az elfogult Theognistusszal tart, az rontja az ő püspöki tekintélyüket. Kár volt beereszteni a városba ezt a'z izgága embert, aki előbb az eretnekeket védi, most meg az igazhitűeken akar bosszút állani. Mirevaló volt akkor a korábbi szigorú fellépés, ha most engedik, hogy Márton makacs viselkedése veszélyeztesse az elért eredményt? Maximus türelemmel és jóindulattal hallgatta meg pa-1 Sulp. Sev. Dial. III. 11.

174