Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

mezítelenül szokott imádkozni. Evodius bűnösnek mondta ki és letartóztatta. A császár úgy a vádlottra, mint bűnrészeseire kimondta a halálos ítéletet.

Ezúttal is, mint annyi más esetben, nem az Egyház kérte a világi hatóságtól az eretnekek megbüntetését, hanem a világi bírák büntettek közjogi bűntényeket. Természetesen csak kárhoztatni lehet, hogy ilyen természetű perben püspökök is szerepet vállaltak, akik érdekeltek és vádlók. Ithacus, úgy látszik, ráeszmélt erre. Mikor látta, hogy az elítéltekre halálbüntetés vár, elejtette a vádat. Mivel azonban az ítélet jogerőre emelkedett, a dolgok menetén már nem lehetett változtatni. Helyette Patricius kincstári ügyész vette át a vádat és az ő indítványára Priscillianust lefejezték. Hasonló büntetéssel sújtották még néhány társát, a többieket pedig számkivetésbe küldték.

Ez a kíméletlen szigorúság ahelyett, hogy elejét vette volna a bajnak, még jobban elmérgesítette. Az áldozatok tetemeit Spanyolországba vitték, a kivégzetteket vértanúk gyanánt tisztelték és ünnepélyes temetést rendeztek nekik. Az üldözés erősítette az eretnekséget és ettől fogva még inkább terjedt.1

Szerencsére Ithacusnak nem akadt sok párthíve. Ezek az uralkodót egyszer megnyerték ma-1 Sulp. Sev. Chron, II. 46. 51.

171