Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

szó esett köztük komoly dolgokról, nevezetesen beszéltek a jelen és jövendő életről, az igazak jutalmáról és a szentek örök dicsőségéről. Ilona császárné szintén jelen volt a püspök beszédein, figyelmesen hallgatta s az evangéliumi példára, könnyeivel áztatta és hajával törölgette a szentnek lábait.1 Az akkori farizeusok is alighanem megbotránkoztak, hogy a püspök megenged ilyen tiszteletnyilvánítást. Sulpicius Severus szükségét érzi, hogy védelmére keljen tisztaszívűségének és alázatosságának. Mi éppen úgy meg vagyunk győződve, mint ő, hogy sem az egyikre, sem a másikra nem borult árnyék, és hogy Szent Márton előtt csak két gondolat lebegett: azoknak lelki java, akik hallgatták és azoknak érdeke, akikért közbenjárt.

A császárné még ennél többet is tett. Attól tartott, hogy szent vendége iránt nem fejezte ki eléggé háláját és tiszteletét, azért egyszer azt kérte a püspöktől, hadd szolgálja ki személyesen az ebédnél. A szent kezdetben ellenkezett, de nem tette volna jól, ha nem enged a császár és hitvese kérelmének. A fejedelemasszony tehát maga főzött, maga terített, maga készített vizet, hogy a püspök kezet mosson és egy szolgáló alázatosságával maga szolgált föl az asztalnál. Ebéd után gondosan összeszedte a maradék kenyeret és azt ette meg.

Márton eközben nem tévesztette szem elől a

1 Sulp Sev. Dial. II. 6 7.

169