Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

szeköttetést tart fenn, az kiközösítés alá esik. A határozat kihirdetésével Ithacus, sossobonai püspököt bízták meg. Névszerint kiközösítették Hyginus, cordovai püspököt, aki korábban ugyan üldözte az eretnekeket, de később eltántorodott és közösségébe fogadta őket. Instancius és Salvianus a kiközösítésre azzal feleltek, hogy Priscillianust avilai püspökké szentelték. Erre Idacus, meridai püspök, Ithacussal egyetemben Gratianus császártól rendeletet eszközölt ki, mely az eretnekeket nemcsak a templomokból és városokból, hanem a birodalom egész területéről kitiltotta. Az eretnekség egy időre, legalább látszólag szétmállott és talán teljesen kimúlt volna, ha — mint a történetíró megjegyzi — a katolikus püspökök nem követték volna el azt a végzetes hibát, hogy világi hatóság beavatkozását vették igénybe.1

Eközben Instancius, Salvianus és Priscillianus Rómába mentek, hogy igazolják magukat. Azt mondják, hogy amilyen gyalázatos a tanításuk, olyan botrányos volt a viselkedésük, úgy hogy Damasus pápa nem is fogadta őket. Hasonlóképen bánt velük Delphinus Bordeauxban és Szent Ambrus Milanóban. Erre másféle eszközöket vettek alkalmazásba. Ügyes fondorlatokkal és vesztegetéssel sikerült rávenniök a császárt, hogy hatályon

1 Parum sanis consiliis saeculares iudices adeunt. Sulp. Sev. Chron. II. 47.

163