Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)
Hatodik fejezet: A császári udvarban
neki, a püspök azonban megköszönte és teljes tisztelettel elhárította. Később, hetven éves korában, újra találkozunk vele a császári udvarban, Maximus uralkodása alatt, mikor a priscillianiták ügyében járt el. A priscillianizmus eretneksége, melyet legfőbb terjesztőjéről, Priscillianusról neveztek el, a manicheizmus hajtása és lényegileg alig különbözik tőle. A manícheizmus pedig a gnoszticizmus ivadéka, vagy ha úgy tetszik, durvább, de metafizikai fogalmaiban egyszerűbb, tehát népszerűbb kiadása. Sajátságos dualizmus, a jónak és rossznak örökkévalóságáról szóló tanítás, amelybe majd az idők folyamán egészen az albigensekíg annyi eretnekség lesz szerelmes és amely annyi jószándékú embert megtéveszt. Hiszen ifjúkorában még Szent Ágoston is benne keresi a nehéz kérdés megoldását, miért létezik rossz ebben a világban, melyet a végtelen jóságú Isten teremtett. A IV. század második felében, tehát jóformán az általunk tárgyalt események idejében, egy Márk nevezetű memphisi származású ember Spanyolországba is behozta a manicheizmust. Az új tannak többi közt megnyerte Agapet, egy nemesszármazású asszonyt és Elpidius retort. Ezek viszont megnyerték Priscillianust, egy előkelő családból származó, szenvedélyes természetű, rendkívül mozgékony egyént, aki az új tanítás érdekében latba íi 161
