Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

az ócsárlás és magasztalás között a középutat követte: Valentinianus indulatos, kegyetlen, engesztelhetetlen és féltékeny ember volt. Gyűlölt mindenféle érdemet, üldözött minden felsőbbrendűséget, mert bántotta a hiúságát. Hiábavaló volt könyörületességére hivatkozni, mert a bírákat kérlelhetetlen szigorúságra utasította. Katonáit is minden legcsekélyebb hibáért rendkívül keményen büntette, de ugyanakkor szemet húnyt magasabb tisztviselők főbenjáró mulasztásai előtt. Bűnei általánosan ismeretesek, folytatja az egykorú író, aki csak néhányat idéz példaképen, de így is elég hosszú és csúnya listát állít össze. Keresztény létére Isten szolgáival úgy bánt, mint valami utolsó jött-ment emberekkel és képes volt megöletni egy papot, mivel a vád alá helyezett Octavianus proconsulnak menedéket adott.1 Felesége, Justina, volt a rossz szelleme, aki mint az arianus tanok követője, Márton ellen is folyton izgatta férjét.

Ilyen körülmények közt Mártonnak nem voltak kedvező kilátásai. Még az a jobbik eset, ha a császár elutasítja, de vakmerő próbálkozásának komolyabb következménye is lehet. A püspök azonban nem ijedt meg sem a császár haragjától, sem két medvéjétől, amelyeket a zsarnok állítólag emberhússal táplált. A császár akkor éppen Trier - ben tartózkodott és szigorúan megtiltotta, hogy

1 Ammian. Marcell. Rerum gest. XXIV. 3.; XXX. 8. 9.

159