Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

Ami az ő személyét illeti, lelki életére mindez nem jelentett volna veszélyt, hiszen élete eléggé bizonyítja, hogy emberi tekintetekre nem adott. Már természeténél fogva sem forgolódott szívesen földi hatalmasságok körül, s ha fölkereste is őket, rendszerint az elnyomottak védelmében járt náluk.

A provinciának, amelyhez Tours városa tartozott, Avitianus volt a kormányzója. Kegyetlen, szenvedélyes ember, valóságos csapás a kerületre. Közönséges zsarnok, aki nem annyira kormányozta, mint inkább rettegésben tartotta a népet. Nem egyszer összeütközésbe is került a püspökkel, aki minden jogos ügynek elszánt védője volt.

Egyik napon Toursba jött a kormányzó. Mögötte egész sereg megvasalt rab görnyedt kétségbeesetten. A várost egy-kettőre bejárta a rémhír, hogy a szerencsétlen embereket másnap kivégzik. Nem lehet tudni mi okból, vagy milyen ürügy alatt ítélték őket halálra, csak azt rebesgették, hogy az ítélet felháborítóan igazságtalan és önkényes. Mihelyt Márton tudomást szerzett a dologról, azonnal elment a kormányzóhoz. Merész vállalkozás volt kevés kilátással. De Márton nem ismert félel/ met és ha leszámítjuk egy-két lelküsmereti aggályát,

sohasem tétovázott. Kevéssel éjfél előtt, egészen egyedül, megállott a Zsarnok háza előtt. A kapu zárva volt, s a szolgaszemélyzet gazdájával együtt mélyen aludt. Szent Márton letérdelt és imádkozott.

156