Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

kerüljön a kolostor küszöbén. A gazdagság veszedelmes kísértés, és kevés ember állhat jót magáról, hogy csábító hatása alól kivonja magát. Egy tapodtat sem engedett azon az úton, amely lejtőre visz. Pedig a kolostor nehéz anyagi helyzetben volt s a szerzetesek szükséget szenvedtek. Egyik-másik társának folyton a fejében motoszkált a tekintélyes összeg,messziről célozgattak is rá és tapintatosan tudtára adták, hogy nincs miből élniök; talán mégsem ártana a kínált pénznek legalább egy részét elfogadni; a testvérek közül többen ruhátlanok és végre a ruha mégis csak elemi szükséglet, és most könnyű szerrel lehetne hozzájutni. Szent Márton átlátott a szándékukon s komolyan így szólt hozzájuk:

—• Az Egyház majd ellát és ruház bennünket. Hagyjuk a pénzt azoknak, akik jobban rászorulnak, mint mi.

És Lycontius nemeslelkü ajándékát rabok kiváltására utalta.1

Talán felesleges hangsúlyozni, hogy nem a saját érdekében, hanem a gyöngébbek kedvéért tanúsított ilyen merev, messzemenő óvatosságot. Hiszen ha el is fogadta volna a száz font ezüstöt,

1 Sulp. Sev. III. 14. — A foglyok kiváltásáról v. ö. S. Cyprian, ep. 49. S. Ambr. De officiis ministr. II. 15. 28. — Szent Ambrus még az egyházi edényeket is beolvasztatta erre a célra és az volt a jelszava, akárcsak Szent Mártonnak: „Hos ego malui vobis liberos tradere, quam aurum reservare."

154