Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Ötödik fejezet: Gallia apostola

le az ellenállókat. A győzelem olyan teljes volt, hogy a megtért pogányok maguk mentek neki a templomuknak és szétrombolták.1

Hihetőleg ezen a környéken döntött le vagy egymaga vagy társainak segítségével ősrégi pogány templomot. Hogy tiszta munkát végezzen, tígyvégben ki akarta vágni a pogányok szent fenyőfáját is. Emiatt éktelen haragra gerjedtek. Nem tudni, mi bőszítette fel őket ennyire. Lehet, hogy azért ragaszkodtak a fenyőfához, mert régmúlt idők emléke, esetleg istenségük jelképe volt. Vagy talán bántotta az önérzetüket, hogy nemcsak a templomukat dúlta fel, hanem a szentfájukat is meggyalázza. Vagy valamelyik nagyhangú vezetőjük izgatta fel őket. Akárhogyan volt a dolog, az indulat kirobbant, tekintélyes számú tömeg élén megjelent a druida pap és szenvedélyesen tiltakozott Márton eljárása miatt, ő azonban nem volt az az ember, aki félúton megáll. Vitába eredt az emberekkel és magyarázta nekik, hogy egy fatörzs nem lehet Isten; hogy az ő szentfájuk legfeljebb az ördögnek van szentelve, aki az embereket elfordítja az igaz Isten tiszteletétől. Azonban kárbaveszett minden érvelése, annál hangosabban szidták-gyalázták. Végre előállt egy hórihorgas legény és

1 Contradicentibus sibi rusticis, ne eorum fana destrueret, ita praedicatione sancta gentilium animos mitigabat, ut luce eis veritatis ostensa, ipsi sua templa subverterent. Ibid.

142