Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Ötödik fejezet: Gallia apostola

hetyke gúnnyal azt mondta neki, hogy ők kivágják a fát, de azzal a feltétellel, hogy mozdulatlanul ott marad a fa tövében.

— Kíváncsi vagyok, tette hozzá, eljön-e a te Istened és megvéd-e.

Márton szaván fogta a gúnyolódót és elfogadta az alkut. Az ördöngős fickók egy-kettőre megkötözték és arra az oldalra állították, amerre majd a fenyőfa dől. Könnyen ki lehetett számítani az esés irányát, mert a fatörzs ferde növésű volt. Csattogtak a fejszék, a pogányok gúnyosan hahotáztak, a jelenvolt szerzetesek viszont dermedten nézték, Márton ellenben nyugodtan várt. Recsegésropogás hallatszott, és a hatalmas szál fenyő egész magasságában megindult. Már félig ledőlt, mikor Márton fölemelte kezét és keresztet vetett feléje. A fa valahogy irányt változtatott és a biztos helyen álló bámész tömeg felé zuhant. Az emberek rémült kiáltással ugráltak félre. A fa szerencsésen a földre zuhant, mire visszajöttek s a szerzetesekkel együtt magasztalták Krisztus szent nevét. A vidék megtért, néhány év múlva már kolostorok és az eltűnt bálványépületek helyén keresztény templomok emelkedtek.1

Akárhány pogány templom aligha volt szilárd épület, ha a szerzetesek kezdetleges eszközeikkel is el tudták dönteni. Voltak templomok, melyek

1 Sulp. Sev. Vita S. Mart. 13.

143