Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Ötödik fejezet: Gallia apostola

Magától kínálkozott a gondolat, hogy milyen jó volna a templomot lerombolni, a bálványimádásnak véget vetni és a tévelygő lelkeket Krisztusnak megnyerni. Márton az ilyenféle vágyakat egyszerűen tettre szokta váltani. Nehézségek és akadályok nála nem sokat számítottak. Elhatározta, hogy ennek a templomnak pusztulnia kell. Ha valaki csupán emberi erőre alapít ilyen merész elhatározást, az valószínűleg dőre vállalkozásba kapott volna. Szentünk azonban jól tudta, hogy Istennél minden lehetséges, és hogy ő aZ elsőrendű tényező; ami jót mi teszünk, azt ő műveli általunk; és hogy tőlünk nem kíván mást, csak jóakaratot, a többit elvégzi ő maga. Elhatározását tett követte. Döngetni kezdte a szilárd, jól megerősített épületet. Azonban rajtakapták és elkergették, sőt bántalmazták is. Márton egyelőre elvonult, vezeklő övét öltött, fejére hamut hintett, három napon át sanyargatta magát, bőj tölt és imádkozott.

Három nap múlva látomása volt: két angyal jelent meg neki, pajzszsal és lándzsával fölfegyverkezve és buzdították, folytassa csak, amit megkezdett, ők mellette lesznek és minden ellenállást leszerelnek. És csakugyan valami megmagyarázhatatlan erő megbénította a pogány lakosokat. Érezték, hogy itt magasabb, emberfölötti tényező működik, tétlenül nézték templomuk és bálványaik pusztulását, tömegesen elhagyták a bálványimá-139