Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Ötödik fejezet: Gallia apostola

vissza gyermekemnek az életet. Add vissza egyetlen gyermekemet!

Résztvevő moraj szállt végig a tömegen. Sajnálták a szegény anyát és feszült figylemmel várták, mi történik. Márton úgy érezte, hogy a lelkek kellően fel vannak hangolva, a tömeg lelkesedik, félig-meddig már hívő: csak Isten mindenhatóságának nyilvánvaló csoda jelét várja, bizonyságául annak, hogy a tanítás, melyet az imént hallottak, csakugyan isteni igazság, Valami égi ihletből, mint később maga beszélte barátainak, megértette, hogy ez a csoda lehetséges s hogy az Ür végbeviszi általa azoknak üdvösségéért, akik körülállják. Karjaiba vette, most az egyszer ott a sokaság előtt, a gyermek holttestét, letérdelt az úton és egyideig csendben imádkozott. Mikor fölkelt, a gyermek felnyitotta szemét és Márton visszaadta őt anyjának. A tömeg tapsolt és magánkívül volt örömében. A csodatettnek meglett az eredménye: a nagyszámú sokaság lelkesen kiáltotta, hogy Jézus Krisztus az igaz Isten. Odatódultak Mártonhoz és térdenállva kérték, vegye fel őket is a keresztény vallásba. Mindnyájan megkapták a kézföltételt s ott a helyszínén katekumenek lettek. Márton mélyértelmű eszmetársításra hívta fel kísérőinek figyelmét: mezőn avatott katekumeneket, ahol vértanukat szoktak avatni.1

1 *Non irrationabiliter in campo catechumenos fieri, ubi solent martyres consecrari. Sulp. Sev. Dial. II. 4. A halál-136