Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Ötödik fejezet: Gallia apostola

és felelt a kérdésre. Az atya magánkívül volt örömében és átölelte Márton térdét, Ki tudná elmondani boldogságát, mikor elsőízben hallotta gyermekének szavát.

A chartresi úton egy kisebb helységben, amelynek neve nem maradt fenn, művelte a harmadik és utolsó halottfeltámasztást. A vidék, amelyen néhány testvér társaságában áthaladt, pogány volt, de a toursi püspököt arrafelé is ismerték és tisztelték. Közeledésének hírére nagy sokaság verődött össze és ellepte a mezőket. Mindenfelől tolongtak, hogy lássák és hallhassák. A szent elszomorodott amint maga előtt látta a nagy embertömeget, amely nem ismeri Krisztus nevét. Élénk vágy fogta el szívét, hogy ezeket a szegény tévelygő lelkeket üdvösségre vezérelje. Kitárta szívét és olyan tűzzel-lelkesedéssel beszélt, mintha maga a Szentlélek sugallta volna szavait. A sötétségben tévelygő földműves emberek előtt új világ nyílt meg, tele fönséggel, igazsággal és szeretettel. Beszélt nekik a végtelenül szent és hatalmas Istenről, aki jóságosán leereszkedett hozzánk, megváltott bennünket bűneinkből, magához emelt és az ő mérhetetlen boldogságában részesít. A néptömeg figyelemmel és megittasulva hallgatta az újszerű igazságokat. Egyszerre csak egy aszszony furakodott előre, karján halott gyermekével. Minden tekintet feléje fordult. Az asszony odaállott a szent elé és így könyörgött hozzá:

— Tudjuk, hogy Isten barátja vagy. Add

135