Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Ötödik fejezet: Gallia apostola

feljogosít arra, hogy személyes prédikálásának többé-kevésbbé biztos emlékét lássuk bennük.

Nem szólunk bővebben Normandiáról, Picardiáról és Flandiáról, ahol szintén szép számmal akadnak hasonló emlékek, de apostolságának — legalábbis ezekből az évekből — egyetlen eseménye sem hozható velük vonatkozásba. Picardiában járt katonakorában s azt a népszerűséget, melynek ott manap is örvend, kétségkívül az amiensi jelenet alapította meg.

Egészen bizonyos, hogy járt Chartres környékén és magában a városban meggyógyított egy leányt. A történetet Sulpicius Severus Evagríussal beszélteti el, aki szemtanúja volt. A történet egy tizenkét éves leányról szól, aki születésétől néma volt. Márton csodatevő erejét legalább hallomásból mindenfelé ismerték. Amint híre ment, hogy történetesen éppen a városban tartózkodik, az atya odavitte gyermekét, bemutatta neki és kérte, hogy gyógyítsa meg. A szent a vele levő két püspökhöz, Valentinushoz és Victriciushoz fordult, mintha a kérés nem is neki, hanem püspöktársainak szólt volna és kérte őket, imádkozzanak a szegény kis teremtésért, ők azonban szerényen mentegetőztek és inkább az atya kéréséhez csatlakoztak. Márton szokása szerint eltávolította a kiváncsi közönséget, aztán letérdelt és buzgón imádkozott. Majd olajat szentelt, pár cseppet a leány szájába öntött és kérdezte tőle atyjának nevét. A leány megszólalt

134