Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

hez különösen ez a pogány szokásokkal telített nép annyira ragaszkodott,

A város és kolostor szomszédságában ismeretlen szentek tiszteletére oltárt talált, ő általában szeretett tisztába jönni a dolgokkal. Megkérdezte az embereket, de általánosságban csak annyit tudtak mondani, hogy ott vértanúk vannak eltemetve; hogy tiszteletük már emberemlékezet óta fennáll; az előző püspökök engedélyezték a tiszteletet és megengedték, hogy a sír fölé oltárt emeljenek.1 A vértanúk nevéről és életéről azonban senkisem tudott felvilágosítást adni. Márton erre az idősebb papoknál tudakozódott, hátha ők emlékeznek valamire, de ez a kutatás sem vezetett eredményre. Ezért gyanút fogott, hátha ez a tisztelet valami végzetes tévedés következménye. Egy ideig tanácstalan volt, mert puszta gyanú alapján mégsem akart egy ősrégi gyakorlatot eltiltani. Másrészt azonban félt a felelősségtől is, hogy ha mindjárt hallgatagon is, szentesítsen olyan kultuszt, melynek eredete gyanús. Mikor sem megoldást nem talált, sem a

1 Nam et altare ibi a superioribus episcopis constitutum habebatur. Sulp. Sev. Vita S. Mart. 113. — Egyesek Sulpicius fenti szavaiból azt akarták kiokoskodni, hogy Szent Mártonnak Szent Gatíanuson és Szent Lidoriuson kívül más elődjei is voltak a toursi püspöki széken. Ilyen tág értelmű mondatra azonban annál kevésbbé lehet ennyire messzemenő következtetést alapítani, mert az ellenkezik Toursi Szent Gergely határozott állításával.

130