Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

határozatlanságba nem törődhetett bele, felsőbb segítséget vett igénybe. Néhány testvér kíséretében kiment a sírhoz, amelyet egy idő óta óvatosan került. Az oltárnál hosszasan imádkozott, de nem azokhoz az állítólagos vértanúkhoz, akiknek sehogy sem tudott hitelt adni, hanem a mindenható és mindenütt jelenlevő Istenhez, világosítsa meg elméjét és ismertesse meg szent akaratát. Egyszerre szilaj tekintetű, torzonborz alakot pillantott meg baloldalt.

— Ki vagy? — kérdezte a szent.

— Én közönséges lator vagyok, válaszolt. a jelenés, aki gonoszságaimért halállal lakoltam és itt temettek el. Itt tévedésből tisztelnek vértanukat. Nekem semmi közöm a vértanúkhoz. Ők dicsőségben élnek, én pedig érdemem szerint bűnhődöm.

A jelenést csak Márton látta, de a jelenvoltak tisztán hallották a szavakat. És e naptól fogva megszűnt az álvértanuk tisztelete.1

1 Sulp. Sev. Vita S. Mart. 11.

131