Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

hogy megőrizze szerzetes-jellegét és gyakorolja a szegénységet. Említettük, hogy szamárháton és egyszerű ruhában utazgatott. Éjjel puszta földön hált, még a legkeményebb télben is. Ha tiszteletből némi kényelmet akartak neki biztosítani és szalmára fektették, azt ellenkezés nélkül elfogadta, de mihelyt magára hagyták, a szalma mellé feküdt.

így tett egyik egyházmegyei hivatalos látogatása alkalmával, amit még télvíz idején sem mulasztott el.1 Az éjjelt a templom mellékhelyiségében kívánta tölteni. Papjai finom szalmaágyat vetettek neki. Mivel hideg volt, túlságos buzgóságukban a helyiség kőpadozata alá tüzet raktak. A kőlapok közt azonban rések voltak s a huzat következtében a lángok a hasadékokon keresztülhatoltak és meggyujtották a szalmaágyat. Márton felébredt és rémülten látta, hogy mindenfelől lángok veszik körül. Első pillanatban ösztönszerűen menekülni akart. Feszegette az ajtót, de már alig volt ideje, mert ruhája tüzet fogott s a füst és hőség fojtogatta. Egészen elerőtlenedett. Egyszerre megvillant lelkében az Isten gondolata, akiről egy pillanatig mintha . megfeledkezett volna és restelte, hogy pusztán emberi eszközökre támaszkodott. Megfordult s hogy hitét még inkább erősítse, a lángok közt térdre

1 Cum ad dioecesim quandam pro solemn! consuetudine, sicut episcopis visitare ecclesias suas moris est, media fere hieme Martinus venisset . . . Sulp. Sev. Ep. I. ad Euseb.

124