Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

borult, A szerzetesek észrevették a tüzet, ijedten rohantak oda és feltörték a helyiség ajtaját. Remegtek a félelemtől, hogy püspöküknek megszenesedett holttestét találják. Csodálkozásukra nyugodtan térdelt egy tűzkörben, mely megvilágította anélkül, hogy érintette volna.

Az eseményt Sulpicius Severus abban a levelében írja, melyet Eusebius áldozópaphoz intézett, hogy megvédje Szent Mártont gyalázóival szemben, A szent ugyanis gyöngeségnek minősítette viselkedését és vádolta magát, hogy a veszélyben egy pillanatra elfelejtett Istenhez; fordulni. Ezt az önvádat, melyet alázatossága sugallt, valaki rosszakarattal arra használta fel, hogy kétségbevonja életszentségét s a neki tulajdonított csodákat. Az illető gúnyosan azt a kérdést vetette föl, hogyan lehetséges, hogy egy olyan ember, aki halottakat támasztott és parancsolt a tűznek, egy tűzvész alkalmával mégis majdnem életét vesztette. Mikor hűséges tanítványa ezeket az éretlen élcelődéseket hallotta, nem tudta elfojtani méltatlankodását, másnap írt a barátjának és földerítette a tényállást.

Ha közben nem sikerült egy-egy útjában álló pogány szentélyt ledönteni, Márton nem vesztette el sem kedvét, sem türelmét. Amilyen szívós volt, olyan türelmes is tudott lenni. Olyankor a környéken legalább egy kis keresztény községet alakított és nyugodtan várta az isteni gondviselés beavat-125