A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1972 (Szombathely, 1973)

A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei

1972.

VI.

1659 1972. sz.

Főpásztor római tartózkodása.

Amint arról Tisztelendő Testvéreim értesültek, néhány hetet az Örökvárosban töltöttem. Római tartózkodásom* alatt abban a nagy kitüntetésben részesültem, hogy Szentséges Atyánk, VI. Pál Pápa október 13-án magánkihallgatáson fogadott. A kihallgatás alkalmával, amikor kifejeztem Szentséges Atyánk előtt a Szombathelyi Egyházmegye Papságának, teológusainak, híveinek mélységes hitét, rendíthetetlen hűségét, és őszinte ragaszkodását az Anyaszentegyházhoz és annak látható Fejéhez, Krisztus Földi Helytartójához, a Szentatya ezt meghatottan vette tudomásul. Külön örömét fejezte ki, hogy szent Márton szülőföldjének hűséges papjai és ragaszkodó hívei vannak. A kihallgatás végén, amikor búcsúzáskor megáldott, arra kért a Szentatya, hogy különleges áldását tolmácsoljam Püspöktestvéreimnek, papjaimnak, kispapjaimnak, valamint az Egyházmegye híveinek.

1660 1972. sz.

Szentatyának távirat.

T. Testvérek szíves tudomására hozom, hogy Szentséges Atyánknak az alábbi táviratot küldtük a novemberi rekollekciónkról.

„Clerus Dioecesis Sabariensis in terra Sancti Martini ad recollectionem spiritualem in Ecclesia Cathedrali confluxit. Beatissimo Patri filiali dilectione et fidelitate adhaerens gratum pandit animum ob magnanimitatem, qua Ecclesiae Cathedralis Sabariensis pluries recordari voluit. Preces fundimus pro Sanctitate Vestra et ad intentionem Vicarii Christi Domini, ut incepta Sua ad felicem exitum perducere valeat. Benedictionem Apostolicam humillime imploramus. ,

t Árpád Fábián episcopus titularis Clypiensis, administrator apostolicus Sabariensis.

t Josephus Winkler episcopus auxiliaris, t Alexander Kovács gravi morbo detentus, olim episcopus Sabariensis”.

1661 1Э72. sz.

Főpásztor karácsonyi szózata.

Tisztelendő Testvérek, kedves Híveim! Karácsony a szeretet ünnepe, a család ünnepe. Karácsonykor elfelejtjük a hétköznapok gondjait, a

napi munkát, embertársaink részéről ért megbántásokat és tiszta szívvel kívánunk egymásnak boldog karácsonyt, igazi tiszta örömöt, amit gyermekeink csillogó szemében látunk ezen az ünnepen. Karácsony az egyházközség, sőt az egyházmegye nagyobb családjának is ünnepe. A II. Vatikáni zsinat tanítása szerint ugyanis ,,az egyházmegye Isten népének a püspökre bízott része, amelyet a püspök papságának közreműködésével gondoz, ő tartja együtt az Evangélium és az Oltáriszentség által a Szentlélekben” (Határozat a püspökök pásztori tisztségéről az Egyházban 11. pont). Karácsony közelebb hoz bennünket egymáshoz. Megérezteti velünk, hogy összetartozunk. Az Üdvözítő ezt kérte főpapi imájában az Atyától: — „hogy mindnyájan egyek legyenek”. (Jn. 17, 21.) Ez püspöki jelmondatom, s ennek a gondolatnak a jegyében köszöntőm híveimet ezen a szent ünnepen és apostolutódi felelősségem tudatában szeretném ma is hirdetni nektek a nagy örömhírt, arjait á tisztalelkű pásztorok hallottak először Betlehem mezején: „Ma született az Üdvözítői’ (Lk. 2, 11). Ez a legnagyobb örömhír, amit ember valaha hallott, s ez azóta is lázba hozza az embereket, megmozgatja a szíveket, s ma is milliókat vonz a templomba, hogy újra hallják ezt az evangéliumot.

Szent Pál apostol is örömmel kiált föl: „Megjelent Istennek minden emberre üdvöt árasztó kegyelme” (Tit 2, 11.). Itt van közöttünk az Isten. „Az Ige testté lett” - mondja Szent János evangéliumában (1, 14.). Valamit mindenki megérez ebből a nagy titokból: Isten emberré lett, igent mondott a világra, tudtunkra adta, hogy ebben a világban Ö működik. Ez karácsony örömhíre, mély tanítása, ami a leggyakorlatibb követelményeket állítja elénk. Erről elmélkedjünk most karácsony ünnepén és mélyítsük el tanítását.

Mit jelent a megtestesülés? Egész egyszerűen azt, hogy Isten testet öltött, vagyis elhatározta, hogy szolidaritást vállal az emberrel, magára veszi az emberi sorsot. „Embertestet alkottál nekem — mondja Krisztus, amikor a világba lép” — olvassuk a Zsidókhoz írt levélben (10, 5.). Eszerint tehát az az Isten, akiről Szent János azt mondja: „Istent soha nem látta senki” (1 Jn. 4, 12.) egy lett közülünk, testté lett és köztünk lakozott. Az az Isten, aki Szent Pál szavaival élve megközelíthetetlen fényességben lakozik mindenben hasonló lett hozzánk.

Mit jelent az emberi lét, amit Isten magára vállalt? Mit jelent az, hogy testben élünk? Azt, hogy megismerhetjük egymást, elmondhatjuk egymásnak gondolatainkat, kapcsolatokat köthetünk. Ezeket a kapcsolatokat vállalnunk is kell embertársainkkal, az igazsággal és a szeretettel.

— 41 -