A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1971 (Szombathely, 1972)

sásuk rábízható bárkire, vagy többekre is. akik liturgikus közösségekben résztveaznek.

E lehetőségek, ha értelmesen alkalmazzák azo'rat. bőséges megoldásra nyújtanak alkalmat, és elkerülhető minden egyénieskedő rögtönzés. Ezért a papoikat meg kell tanítani arra. hegy szentmiséjükre készüljenek fel, szem előtt tartva a helyzetet és a hívek lelki szükségletéi valamint hogy az Institutio, gen. áltel megszabott korláton belül nyugodtan, cselekedjenek.

4. A szentmise részei között a kánon (prex eucharistica) a legfcntosiabb. amely csak a papra tartozik éppen hivatásánál fogva (Inst. gén. 10.). Tilos tehát bármelyik részét más alacsonyabb rendű segédkezének, vagy a közösségnek, vagy valamelyik hívőnek mondania. A liturgia hierarchikus természetével ugyanis az ilyesmi nem egyeztethető ö:szs. Mindenki csak azt. de azt egészen végezze, ami az ő dolga (Const. Be S. Liturg. 28.). Tehát az egész kánont egyedül a papnak kell végeznie.

5. A Eucharisztia ünneplésére szolgáló kenyér búzakenyér, mégpedig a latin Egyház ősi hagyománya szerint kovásztalen kenyér (Inst. gén. 282.).

A jeiképiség igazsága megkívánja, hogy igazi é'c! legyen, amelyet a testvérek között megtörnek és szétosztanak, de mindig a hagyományos formában készüljön, a Missale Romanum általános szabályaiban foglalt előírás szerint (Inst. gen. 283.), akár a híveik áidozatatására szolgáló kis ostyákról van szó. akár a nagy ostyákról, amelyeke; aztán részrekre törnek.

Az igazság megkívánja, hegy nagyobb súlyt kell helyezni a kenyér ízére színére és keménységére, mint az alakjára. A Szentségnek tartozó tisztelet miatt az Eucharisztia számára való kenyér nagy gonddal és figyelemmel készítendő, hogy méltóképpen törhető legyen és a hívek érzületét ne sértse, amikor magukhoz veszik. Nem szabad használni Síületlen, liszt ízű kenyerei, sem olyat, amely gyorsan megkeményedik és már ehetetlen.

Ezen felül a Szentséget illető legnagyobb tisztelettel kell végezni az átváltoztatott kenyér megtörését. és ennek, valamint az átváltoztatott bornak magúkhoz való vételét a szentáldozáskor és a szentáldozás után esetleg megmaradt szent kenyérrel történő áldoztatámál (Instr Be cultu Myst. Euch. 48.).

6. A szent jel értelmét figyelembe véve a két szín alatt történő áldozás tökéletesebben kifejezi a hívek részvételét (Imi. gén. 240.). Az így történő áldozást a Missale Romanum általános szabályai (Inst, gen. 242.) és az Istentiszteleti kongregációnak 1970. június 29-én. a két szín alatt való áldozás bővebb engedményeiről kiadott rendelkezései szabályozzák. Eszerint:

a) Az Ordinariusok ne adjanak ki általános engedélyt a két szán alatt való áldozásra, hanem a Püspöki Karok által megállapított kereten belül pontosain je’öljék meg az ereteket és a végzési módot. Az olyan alkalmaikra ne adjanak engedélyt, amikor sok áldozó van jelen. A közösség legyen meghatározott, rendben tartott és egy természetű.

b) Komolyan ki kell oktatni a híveket, mielőtt a két szín alatt történő áldozáshoz bocsátják őket, hogy jól felfogják аптик értelmét.

c) Ha kahelyből történik az áldozás, jelen kell lennie papnak, vagy szerpapnak, vagy felszentelt gyertyavivőnek (acolythus) Ők nyújtsák a kelyhet az áldozóknak. Ha azonban felszentelt személyek nincsenek jelen, a Missale Romanum általános szabályai 245. pontjában foglaltak szerint kell eljárni.

Nem látszik helyesnek az az eljárásit mód, hegy egyik személy a má-áknálk nyújtja a kelyhet. vagy hogy az áldozok maguk járuljanak a kehelyhez a Szent Vér vételére. Ilyen esetekben inkább bemár* tássail történjék az áldozás.

d) Elsősorban a miséző pap dolga áldozhatni, azután a szerpapé és bizonyos esetekben az akolythu;é. A Szentszék megengedheti, hogy megbízással más ismert és kipróbált személyek is kijelöltessenek áldoztatásra. Akinek nincs megbízása, az nem áldoztathat ás. szent edényben a Szentséget sem viheti.

Az áldoztatás módját illetően megtartandék az eiőirasoK, ameiye«. a Missale Romanum clií etilül U 5- szabályaiban (Inst. gén. 244—252.) és az e Kongregáció által 1970. június 29-én kiadott szóbaníorgó rendelkezésekben foglaltatnak. Ha pedig előfordul, hogy az áldoztatásnak a hagyományos módtól eltérően való végzésére engedélyt; adnak, akkor az Apostoli Szentszék kikötéseit meg kell tartani.

e) Ahol nincs pap., és az Apostoli Szentszék engedélyével — főleg missziókban — a püspökök hitoktatókat (katechétákat) bíznak meg az Ige liturgiájának végzésével és az áldoztatással. ezek a kánon mondásától mindenképpen tartózkodjanak. Ha úgy ■vélik, hogy alkalmas lenne az Eucharisztia alapításának történetét felolvasni, ezt az Ige liturgiájában olvasmányként végezzék. E hivő közösségekben az Ige liturgiája után imádkozzék el a Miatyánikot és az előírt módon történjék az áldoztatás.

6. Bármely módon történik az áldoztatás ez mindig méltóságteljesen, áhítatosa.n és ünnepélyesen végeztessék. Minden tiszteletlenséget kerülni kell. figyelembe véve a liturgikus közösség jellegét és az áldozok korát, körülményeit és felkészültségét (Inst, gen. 68.).

7. Az Egyház hagyományos szabályai szerint tilos a nőiknek (leányoknak, házasoknak, szerzetesnőknak) még nőd templomokban, házakban, otthonokban, kollégiumokban és intézményekben is az oltárnál a papnak szolgálatot tenni.

■ Szabad azonban a nőknek az erre vonatkozó előírások szerint:

a) az olvasmányokat felolvasni, az Evangéliumot kivéve. Feladatúik végzéséiben vegyék igénybe a modern technikai eszközöket, hegy sziavuk mindenki által hallható legyen. A Püspöki Karok pontosabban megjelölhetik a helyet, ahonnan liturgikus közösségekben a nők Isten Igéit hirdethetik;

b) az egyetemes könyörgések szándékait felolvasni;

c) a liturgikus közösség énekét vezetni, orgonáira és megengedett hangszeren játszani;

d) intelmeiket (vagyis oktató figyelmeztetéseket) felolvasni, amelyek segítik a híveket a szertartások jobb megértésére;

e) a hívek gyülekezetének szolgálatára különböző feladatokat végezni, amelyeke;, egyes helyeken a nőkre szoktak bízni. pl. a templomajtónál a híveket fogadni, őket helyükre irányítani, körmeneteket rendezni vagy adományokat a templomban összegyűjteni.

8. A szent edényeket, öltözeteket és felszereléseket külön tisztelettel és gonddal kell kezelni. Az az engedély, hogy anyaguk és alakjuk tekintetében nagyobb szabadsággal készíthetők, airra szolgál, hogy a különböző nemzetek és művészek tágabb teret nyerjenek arra, hogy egyéni adottságaik és képességeik szerint, a legjobbat nyújthassák az istentiszteletek előmozdítására.

Szem előtt tartandók azonban a következők:

a) Az istentisztelethez tartozó dolgok legyenek mindig ..nemesek, tartásaik, használatra alkalmasak” (Ir.st, gén. 288.). Tilos tehát oda nem való és iközönséges felszerelést alkalmazni.

b) A kelyheket és kehelytámyérokat használatba való vétel előtt, a püspöknek kell konszékrálniia. Ő állapítja meg, hogy arra a célra, amelyre használni akarják azokat, alltoalmásiak-e.

c) „A szent cselekményben fungáló személyek szent ruhája — bármely rendűék is •— az alba” (Inst. gén. 298.). Elítélendő visszaélés, ha Valaki egyszerűen csak szerzetesruha (cuculla), közönséges papi ruha, vagy különösen világi ruha fölé tett stóliárval misézik, de más szent cselekményeket sem szabad! világi ruhára tett stólával végezni, szentségeket kiszolgáltatni, áldást adni.

d) A Püspöki Karok joga eldönteni, hogy szükséges-e az eddigi használtaktól eltérő ,ruhaanyagot igénybe venni. E döntésükről azonban legyenek jelentést az Apostoli Szentszéknek (Const. De S. Liturg. 128.).

A szent ruhák alakját illetően a Püspöki Karok dönthetnek és javaslatot tehetnek az Apostoli Szentszéknek arra vonatkozólag, hogy mi a megfelelő az

— 3 —