A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1970 (Szombathely, 1971)
A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a Szent István jubileumi év megnyitására Krisztusban Szeretett Híveink! Kedves Magyar Testvéreink! Főpásztori tisztünknél fogva örömmel adjuk tudomástokra, hogy a magyar Egyház és szeretett Hazánk népe kiemelkedő történelmi esemény ünneplésére készül. Az elkövetkező esztendőben hálatelt lélekkel és örvendező szívvel kívánunk megemlékezni Szent István király születésének évezredes jubileumáról. Ezért augusztus 20-i kezdettel ünnepi Szent Istvánévet hirdetünk meg. Ugyanezt teszik államunk vezetői is. így egész népünk egybeforrva ünnepli nemzeti életünk és a magyar kereszténység megalapozójának milleneumát. Mi katolikusok meggyőződéssel valljuk, hogy Szent István születésével az isteni kegyelem órája ütött népünk történetében. Ez a pillanat az egész magyarság újjászületését, új életének kezdetét jelentette. Neki köszönhetjük, hogy népünk nem tűnt el a történelem színpadáról, hanem most, ezer év után is ünnepelhetünk a Duna-Tisza táján. E szent év kanunyitásakor álljon elénk a Szent Király alakja élő, eleven valóságában. Áldott Szent Jobbja, amely előtt mindenki megilletődött lélekkel áll meg. ma is elénk varázsolja személyét. Ez a kéz valaha egy élő ember keze volt, akinek ereiben nomád ősök vére csörgedezett. Olyan hajtóerő, amely hosszú idők pusztai vándorlásain keresztül nem talált nyugtot, megpihenést, otthont és hazát. Lüktető vér, amely inkább a harcra mozdult meg, és amelyet a kalandok tüze hozott lázba. Géza fejedelem fiában nagvratörő, hódító, uralkodni vágyó ősök vére folyt, aki azonban nem állt ellen egy még nagyobb erőnek, az isteni kegyelemnek. Ezt a nagyobb erőt a keresztség szentségében vette; a szilaj vérű Vajkból szelíd kereszténységre tért István lett, Istvánból pedig Szent István. A népek sorsát intéző gondviselő Isten felemelte őt és népének vezérévé rendelte, atyjává, koronás királyává tette. Jobbjába pedig az apostoli kettős keresztet adta, hogy nevelője, tanítója, térítő apostola legyen a magyarságnak. Így lett a kereszténységre tért magyarság — a zsoltárral szólva — „boldog nemzet, melynek Istene az Űr, az a nép, melyet tulajdonául kiválasztott.” (Zsolt. 32. 12.) Ezzel ki is fejeztük azt a kettős irányú alkotó szellemet, amellyel Szent István halhatatlanná tette nevét és művét. Megteremtette a magyar államot és annak első uralkodója lett. Ugyanakkor megvetette a magyar kereszténység alapjait is, és ezért méltán tiszteljük őt nemzetünk apostolának és egyházunk dicső szentjének. Szent István egyik legegyetemesebb és mai életünkre is kiható műve, hogy a félnomád, kalandozó, elvérzés előtt álló magyar népet egységes nemzetté kovácsolta össze. A magyar állam az akkori kornak megfelelően a királyság formájában öltött testet. A pápától kért és a tőle kapott koronával a maga számára tekintélyt biztosított, népe számára pedig nemzetközi elismerést és függetlenséget. István király alig múlt 20 éves, amikor már vállára nehezedett az országiás gondja. A róla szóló legendák és történelmi emlékek azonban úgy állítják őt elénk, mint aki alkalmas volt a nagy küldetésre. ízig-vérig vezéri egyéniség volt. Jellemét uralkodói erények gazdagították, amelyek lelkének komolyságában, elveihez való töretlen hűségében, elhatározásainak szilárdságában nyilatkoztak mea. Vezér volt a szó szoros értelmében is. Távolba néző vezető egyéniség volt. Megvolt benne a gyökeresen új utak vállalásának bátorsága s a nagy célok eléréséhez megkívánt hajthatatlan türelem és tetterő. Ezzel a dicső történelem fundamentumát rakta le népe számára. Ugyanakkor jóságos atyja is volt magyar testvéreinek és az e földön élő minden népnek. Bölcs atya volt, aki józanul felmérte a magyarság reális helyzetét, adottságait, és lehetőségeit. Mélyen átérezte azt a súlyos felelősséget, amelylyel népének tartozott. Ehhez járult emberi jóakarata és gondossága, amellyel alattvalóinak sorsát és az állam ügyeit intézte. Népe között
