A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1967 (Szombathely, 1968)

térségé. Az Egyház önkénteseket, szabad embereket küld, akik bizony nincsenek megfizetve a munkájukkal járó fáradságért, kockázatért és érdemért. Különös embereket küld: akik szegények és nagylelkűek, szabadok minden külső kényszertől, belsőleg azonban a legszentebb kötelék: a megszentelt, egyetlen, tiszta és örök szeretet köteléke fűzi őket Krisztushoz, akit követnek és akinek mindent odaadnak. Ifjakat küld, akikben tűz és fantázia van, akik megértették az élet legmélyebb meghatározását: „az isteni szeretet merész vállalása.“ Alázatos hősöket küld, akik hisznek a Szentiélekben és akik Krisztus Egyházáért, miként Krisztus, készek odaadni életüket. „Ő, Krisztus szerette az Egyházat és föláldozta magát érte.“ (Ef. 5, 25.) Ez történik tehát a választottakkal: a püspök felveszi, próbának veti alá, tanítja, majd felszenteli őket, vagyis a szentség hatékony erejében hatalommal, félelmetes és kimondhatatlan ajándékokkal ruházza fel és ezután küldi őket. Küldi őket az Isten népéhez: kicsinyekhez, a szegényekhez, a szenvedőkhöz, mindenkihez. Ők .pedig mennek. Milyen szép ez.

De hol vannak ezek a kiválasztottak ? Hol a meghívottak ? Milyenek és hányán vannak ? Az egyházi szociológia itt is, ott is nyugtalanító, többször lehangoló statisztikát közöl.

Hol vannak a hivatások, amelyek — úgy látszik — a mai világban és a mai körben is döntően befolyásolják a kereszténység sorsát. Maga Jézus mutatott rá: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés . . (Mt. 9, 37.) Igen, századunk Egyházában is vannak hivatások. Szemináriumaink örömére. A számot sokszor pótólja a hivatás minősége. Már öntudatos ifjak és érett emberek jönnek, akik tudják, mit választanak. Ebben a percben mindezeknek a meghívottaknak örömmel és szeretettel küldjük üdvözletünket. Akár a papságra, akár a szerzetesi életre hivattak meg: akár férfiakról, akár nőkről legyen is szó, (milyen megemlékezést érdemelnének meg azok, akik a női nemből kaptak hivatást). Tudják meg a szemináriumok ifjabb és a hivatásban már érettebb növendékei, a szerzetescsaládok összes újoncai, hogy a pápa velük van, imádkozik értük, az örömtől és reménytől meghatódva valamennyiüket együttesen és egyenként megáldja, annak a Krisztusnak a nevében, aki felé haladnak.

Lelkünkre mégis egy súlyos gond nehezedik: az Egyház szolgálatára szükséges seregben nagyon sok az üres hely; az igényekhez, még inkább az apostoli szolgálat lehetőségeihez képest nagyon csekély a hivatások száma. Néha úgy látszik, hogy a hívek egyik-másik közössége nagyon is érzéketlen a papi utánpótlás és nevelés kérdésében. Emiatt nem tud megnyugodni a lelkünk. Szeretnénk elmenni sok keresztény család küszöbéhez tapintatos, de őszinte szavunkkal: Van-e gyermekeitek között olyan, akinek hivatása van? Szeretnénk eljutni minden plébánoshoz és lelkivezetőhöz: Legyetek éberek, hogy felfedezzétek a gondjaitokra bízottakban az isteni hívás jeleit. A papnevelő intézetek elöljáróinak és tanár inak pedig szeretnénk köszönetét és bíztatást mondani: mi értékeljük a fáradozásukat. De aztán az evangéliumi példabeszéd küldötteihez hasonlóan szeretnénk megmondani a világ országútjain főképpen az ifjaknak: Tudjátok, hogy Krisztusnak szüksége van rátok? Tudjátok, hogy Ö az erőseket, a középszerűséggel, a kényelmes és jelentéktelen élet hitványságával elégedetleneket hívja? Azokat hívja, akik szívükben őrzik az evangélium szellemét és érzik a kötelességet, hogy személyes áldozattal és keresztet hordozva kell megújítani az Egyház életét.

Vajon meghallgatják-e kiáltásunkat? Addig is mindenki; igen, Isten szent Egyházának minden tagja tegyen eleget felhívásunknak, legalább egyet tegyen meg, amit Krisztus rendelt: „Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.“ (Mt. 9, 38.) Az imádság, — amint látjátok — lényeges része az isteni üdvrendnek. A hivatások napja is éppen imádságra szólítja fel az egész világ papjait és hívőit, imádságra a hivatásokért.

Atyai buzdításunkkal és apostoli áldásunkkal.

Róma, Szent Péternél, Laetare vasárnap, 1967. március 5-én, pápaságunk negyedik esztendejében.

VI. PÁL PÁPA

■ 5480 db — 67.62« BNYV kalocsai telepe

Fk.: Kováts Gé*a