A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1967 (Szombathely, 1968)

rendelt, az egyházi rendet, s a lelki hatalmon kívül a hivatás betöltéséhez szükséges kegyelmeket is abban közvetíti Szavakkal is jelezte, hogy papjait egészen lefoglalja a maga számára: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok/’ (Jn. 15, 16.)

Az emberi és papi életben van sok szép és nemes feladat: a szellemi és anyagi kultúra munkálása, testi és lelki jólét emelése, a tudomány és művészet fejlesztése, a béke ápolása és megszilárdítása, a becsületre, jóságra, igazságra való nevelés, amelyeknek az Isten üdvözítő terve szerint munkásai és szolgái Krisztus papjai.

KEDVES HlVEK! Mindaz, amit elmondtunk a papi hivatás szépségéről és magasztosságáról egyben mutatja annak áldozatos jellegét is, mert a papi hivatás teljes lekötöttséget jelent az örök élet és annak őszinte szolgálata mellett. Eziért emberileg magától értetődik, hogy a helytelen és túlságosan hajszolt anyagiasság magával hozza a hivatások megfogyatkozását. A lemondások szellemének és Krisztus követésének felébresztését végső fokon csak Istentől várhatjuk. Ma is sok if jú lelkében — más és más módon — felcsendül a krisztusi hívás: jöjj, kövess, emberhalásszá teszlek. Sokan meg se hallják. Vannak, akik elindulnak az úton, de elfáradnak, vagy megrettennek: túl nehéznek látják a küzdelmet és kevésnek érzik erejüket. De vannak, akik izaiási lelkülettel felelnek a hívó szóra: itt vagyok, küldj Uram! Hogy minél többen induljanak az isteni hívásra, meg kell hallanunk a Szentírás szavát: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt. 9, 37.) Isten ma is meg tudja érinténi a szíveket, le tudja foglalni magának az embereket. Ettől a bizalomtól indíttatva rendelte el a Szentatya, hogy a mai vasárnapon az egész Egyházban imádkozzunk papi hivatásokért. Maga Krisztus biztat bennünket: „Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek.” (Jn. 16, 24.) Kérjük Krisztust, — aki apostolait imádkozni tanította—„Jöjjön el a te országod”, — az Isten országa, amelynek munkásai az Egyház papjai.

Ne feledjük KEDVES HÍVEK, hogy a pap a családból, az Isten népéből nő ki. Ha úgy érezzük, hogy kevés a hivatás, magatokba kell nézni, a család szellemét kell gyógyítani!

A hívek életének, az Isten népe szellemének kell olyannak lenni, hogy segítse a kibontakozást Krisztus követésére, ne pedig akadályozza. A túlságos anyagiasság, könnyelműség, karrierizmus nem kedvez a természetfeletti hivatásnak. Amint a keresztény élet igazi benső szentélye a család, úgy a papi hivatás is elsősorban onnan fakad. Ha a szülőkben megvan a készség és a hit, hogy a földön végzett becsületes munkával és élettel az égbe akarnak nőni, akkor ez a szellem átszáll gyermekeikre is.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb pap a többgyermekes családokból kerül ki. Ott a szülők már eleve nem kishitűek és nem félnek az áldozat vállalásától, sőt könnyen eszükbe jut, hogy valamelyik gyermekükbe belecsepegtessék a vágyat Krisztus követésére. A keresztény hit azt tanítja, hogy a gyermek nemcsak erre a világra születik, hanem az örök életre is. Ezzel szemben ma igen sokan még bűnnek sem tartják a magzat kioltását, akár kényelemszeretetből, akár alaptalan aggódásból teszik. Ez a lelkűiét nemcsak Isten országát fosztja meg leendő munkásaitól, hanem a hazát is azoktól a becsületes munkás kezektől és a szellem munkásaitól, akik a jövőben lennének arra hivatva, hogy az ország fejlődését, előrehaladását és jobb életét munkálják. Az Egyház elismeri, hogy a szülőknek a kinyilatkoztatott erkölcstan határain belül joguk van a családtervezéshez, de arra buzdítja őket, hogy egészen érezzék át felelősségüket. „Saját magukon kívül gondoljanak a már megszületett és a még születendő gyermekeik javára, a világi társadalom és az Egyház javára.” (Az Egyház és a modern világ c. zsinati konstitució.) Kétségtelen, hogy ha a szülők az Isten országának ügyét így szolgálják, különösen vonatkozik rájuk Krisztus Ígérete, hogy minden egyebet megkapnak a gondviselő Istentől. (Mt. 6, 33.)

KEDVES HlVEK! A keresztény embernek Istennel való kapcsolatát legszebben Szent Pál jellemzi ezekkel a szavakkal: „Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem Isten házanépe”. (Ef. 2, 19.) Tudatosítani kell magunkban a gondolatot,hogy Isten népe, családja vagyunk. Az Egyház ügye a mi ügyünk is. Ami az egész Egyház gondja, mindnyájunk gondja. Mindnyájunknak imádkoznunk kell azért, hogy az Egyházban megvalósuljon az Isten imádása, hogy ne lankadjon az evangélium hirdetése, elevenen éljen a szeretet szelleme. Csak ilyen