A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1966 (Szombathely, 1967)
I. Kir. 11, 25.), a Tízparancsolat táblája a manna mellett a frigyládában a legelőkelőbb helyet kapta, .ahol az Úr sajátos módon jelen lévén fogadta népének ünnepélyes hódolatát, ugyanígy az Újszövetségben is valósuljon meg a Zsolíárosnak hódolatra hívó szava: „De trónol az Úr mindörökre, elkészítette székét ítéletre“ (Zsolt. 9, 8.) Vagy a magyar költő templomi éneke szerint: „A trónus bibor fényben áll, — hódolunk néked Krisztus Király!“ Ez a külső hódolat ugyanazt eredményezi a lelkekben, amit az Oltáriszentség ünnepélyes imádása: visszahat a hódolókra. Mennél bensőségesebb és igazabb a tiszteletadás, annál több kegyelem árad a lelkekbe a trónról. Az Oltáriszentségben ez a szentáldozásban történik. De az Egyház és a vallásos írók nem hiába teszik egymás mellé, „egyazon asztalra“ az Oltáriszentséget és a Szentírást. Mindkettőt a lelkek táplálékának mondják. Ahogy az Oltáriszentség a lélek eledele, úgy a Szentírás is, az Isten igéje a lelkeket éltető táplálék. Már az ószövetségi próféta is ezt mondta a Szentlélektől ihletve: „Ha beszédedre akadtam eledelemmé lettek; szavad nekem örömöm és szívem vidámsága volt, mert a Te nevedet viselem, Uram, te a seregek Istene!“ (Jer. 15, 16.) Sz. Ambrus egyházatya pedig így buzdít: Igyál a kehelyből, melyben mindkettő van: szentség és evangélium! Igyad Krisztust, ő a folyó, melynek hullámai elárasztják Isten városát!“ A II. Vatikáni Zsinatnak a sz. Liturgiáról adott tanítása meg éppen hangsúlyozza a Szentírásnak lelkeket alakító fontosságát, amikor azt állítja: „a szent liturgia megújítása, fejlődése és alkalmazása végett kell, hogy jobban érvényesüljön a Szentírásnak bensőséges és élő szeretete — suavis et vivus S. Scripturae affectus.“ (Art. 24.) Kedv es Hívek! A tavaly i széntírás-vasámap óta nagy kinccsel gazdagodott a Szentírás kultusza. A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta és meghirdette az „Isteni Kinyilatkoztatásról“ szóló korszerű tanítását. Erről a mostani rendkívüli jubileum idején beható ismertetést adnak majd a lelkipásztorok Isten népének. Itt csak utolsó fejezetéből idézünk egy megállapítást: „az Egyház nem szűnik meg asztaláról venni és a híveknek nyújtani mind az Isten igéjének, mind Krisztus Testének kenyerét.“ Amikor tehát az Egyház igét hirdet, akkor a Szentírás szavaival maga az Isten szól hozzánk, kiuyilatfcoztatja magát nekünk, tanít bennünket és akaratát közli velünk. Az üdvösség történetének elbeszélései, a jövendölések, a bölcs életelvek mind a Szentlélek sugallatára íródtak, hogy ezen okuljunk, vigasztalódjunk. Az írott kinyilatkoztatás reménységünk táplálója. (Rém. 15, 4.) Az Egyház biztosít minket, hogy a szeut iratokat a Szentlélek ihletésével írták a szent írók, az Egyház kezeskedik tartalmukról, kifejd igazi értelmüket: így táplál minket az isteni igével, mint a szentáldozás Jézus teltével-véré vei. Kedves Hívek! A nemrég befejezést nyert Zsinaton két alkalommal magyar püspök helyezte cróura ünnepélyesen az evangéliunios könyvet. Szimbólum voit ez. Jeiezte azt a tiszteletet és hódolatot, mellyel a keresztény magyarok — püspökeivel az élén — viseltetnek a Szentírís iránt. A trónra helyezett Isten igéje előtt hitvailóan azt kérjük Sz. Pállal, hogy „az Úr igéje terjedjen és dicsőségre jusson“ a mi életünkben is. (II. Tessz. 3, 1.) Hatvanad vasárnap Szentírásünnepén halljuk a próféta száján át Isten szavát: „Amint lehull a zápor és a hó az égből, és oda többé vissza nem tér, hanem megitatja a földet, megöntözi és megtermékenyíti és magot ad a magvetőnek és kenyeret az evőnek: úgy lesz az én igém is:. .. nem tér az vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbe viszi mindazt, amit akarok és végrehajtja azt, amire küldöm.“ (íz. 55, 10—11.) És legyen erre válaszunk Szt. Pál újjongása: „Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!“ (II. Kor. 9, 15.) Budapest, 1966. január 19. A MAGYAR PÜSPÖKI KAR (Felolvasandó február 13-án — Hatvanad vasárnapján —) : ük.: Kovátg Géza — Я350 db - 66.268 BNYV kalocsai telepe
