A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1962 (Szombathely, 1963)

az áldásoknál és temetésnél, a körmeneteknél tekintélyes részt foglal el majd a régi latin nyelv helyett a magyar nyelv. Űj szertartáskönyvet engedélyezett a Szentséges Atya, amelyben a szertartásoknak tekintélyes része magyar nyelven fog történni. Ennek pedig az a célja, hogy számunkra minél kegyelemteljesebb legyen a szentségek felvétele, az azoknál való részvétel, hasonlóképpen a szentelményeknél való részvételünk.

A szentségek kiszolgáltatásánál külön kell megemlékezni a keresztség szentségéről. Ez az első és legszükségesebb szentség, amellyel Isten gyermekei, és Krisztus testvérei, örökös társai leszünk. Ezzel a szentséggel leszünk tagjai Krisztus testének, az Anyaszentegyháznak. Amikor azt a kisgyermeket megkeresztelik, aki még nem rendelkezik öntudatával, mégis a keresztszülők és szülőkön kívül az ott jelenlévő hívők magyar nyelven hallják a keresztség szertartásainak jelentős részét és fölelevenítik magukban azt a kegyelmet, amelyet egyszer és mindenkorra ők maguk is kaptak a keresztség szentségében, és amelynek eltörölhetetlen pecsétje örökre megmarad a leikükön. Az őskeresztények közösségének és boldogságának kegyelmét sugározza majd a résztvevőkre a keresztség szentségének kiszolgáltatásánál való részvétel. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében; a kenyértörésben és imádságban... magasztalták az Istent és az egész nép szeretetében álltak. Az Úr pedig napról napra növelte az üdvösségre rendeltek számát” (2, 42—47).

A házasság szentségének kiszolgáltatásánál a környezetnek eddigi hideg, vagy világias kedélyes magatartását fel fogja váltani egy bensőséges, meleg, szeretetteljes együttérzés, együttimádkozás, amely a házasság szentségi kegyelmének minél hathatósabb biztosítását fogja elősegíteni. Tudatosabbá fogja tenni nemcsak a jegyesekben, de a jelenlévőknél is, hogy a házasság szentség, amelyet Isten keze köt egybe egész életre kegyelmével. Jobban át fogják érteni azt a szent feladatot, amely nemcsak az oltár előtt álló jegyesekre vár, de amelyet a jelenlevő házasok is feleleveníthetnek magukban azzal a kegyelemmel, amelyet a liturgiában való részvétel által nyernek.

A szentelmények közül csak a temetést említjük még meg. A temetésen sokszor állunk olyan szomorúan, mint akiknek nincs reménységük az örökéletben. (1. Tessz. 4, 13—14.) Krisztus, a feltámadás és az élet, biztosít arról minket, hogy csak a testünk pihen el a feltámadás napjáig, de lelkünk tovább él, és egyszer a feltámadás napján a test is meg fog dicsőülni. „Isten azokat, akik Jézusban hunytak el, vele együtt feltámasztja.” (1. Tessz. 4, 14.) A temetési szertartásainkban magyar nyelvünkön fogjuk elevenné tenni magunkban ezt az erős hitet és reményt és a sir előtt nem állunk tompa fájdalommal, mint olyan vég előtt, amelynek nincs folytatása. Temetési szertartásunkban ez az élő hit, ez a vigasztaló erő fog kifejezésre jutni.

Krisztusban kedves Híveink! Ezzel a szent céllal indítjuk el Advent első vasárnapján az új szertartáskönyvet. hogy a résztvevőket is minél jobban bekapcsolva a szent liturgiába, Krisztus akarata teljesedjék: „hogy életük legyen és minél bőségesebb életük legyen” (Ján. 10, 10). Fogadjátok hivő örömmel es szeretettel uj szertartaskönyvünket. Ne engedjétek magatokhoz a kísértő gondolatot, amely minden újítással szemben nyugtalankodik és méltatlankodik. Hiszen mindnyájan a természetben alig várjuk a tavaszt, de soha sem kívánjuk azt, hogy a virágos tavasz termést érlelő nyárrá ne legyen és a termést adó ősz ne közeledjék. Nem vághatjuk ki a virágzó mandulafát és mondhatjuk a gyökerére, hogy ez a mandulafa. Az Anyaszentegyház Krisztus élő teste, amelybe Krisztusból sugárzik minden élet. Krisztus állította be a kegyelmi eszközöket azzal, hogy az Ő élete bennünk bőséges gyümölcsöt hozzon (Ján. 15, 8). Azzal dicsőítjük a Mennyei Anyát, ha isteni kegyelemmel minél több jó gyümölcsöt hozunk. így leszünk Krisztusnak igazi tanítványai. Erről Ö biztosít az utolsó vacsorán. És akkor meg fogják rajtunk érezni embertestvéreink, hogy Krisztushordozók vagyunk. Akkor teljesedni fog rajtunk az őskeresztények boldogsága, hogy az emberek szeretni fognak hitünkért, áldozatos munkánkért, szeretetünkért, jóságunkért. Mert ezek azok a nagy életigények, amelyeket elnémítani nem lehet, s amelyek Krisztus Lelkének bennünk kitermelt gyümölcsei (Gál. 5, 22). Az Ür Jézus szeretetében kérünk azért titeket, Kedves Hívek, hallgassatok áhítattal és minél élénkebb figyelemmel lelkipásztoraitok tanítására, akik az új szertartáskönyvet majd ismertetni fogják. És vegyetek minél tevékenyebben részt azokban a szertartásokban, amelyeknek jelentős részét a mi anyanyelvűnkön végzi Anyaszentegyházunk. Teljesedjék azért rajtunk az apostol kívánsága, hogy az új szertartáskönyvnek nyomában legyen velünk „az Ür Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége” (II. Kor. 13, 13). Amen.

Budapest, 1962. szeptember 11. A MAGYAR PÜSPÖKI KAR

F. K.: DR. PATAKY KORNÉL

Szegedi Nyomda V. 62-3581