A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1962 (Szombathely, 1963)
PÜSPÖKKARI KÖRLEVÉL KEDVES HÍVEK! Értesültetek, hogy a Szentatya október 11-re egyetemes Zsinatra hívta össze a világ püspökeit. Ez az Egyetemes Zsinat a huszonegyedik lesz az Egyház életében és a Il-ik Vatikáni Zsinat néven szerepel. Az első egyetemes zsinatot még az apostolok tartották Jeruzsálemben, miként az a Szentírásnak „Apostolok Cselekedetei” című könyvében olvasható. (15,6 skk.) Nagy vita folyt ugyanis akkoriban az úgynevezett zsidókeresztények és pogánykeresztények között. A zsidókeresztények, azaz azok, akik eredetileg a zsidó vallásban születtek és nevelkedtek, azt vitatták, hogy Mózesnek és a farizeusoknak törvényeit a pogányoktól való elkülönülésről, bizonyos élelmek tilalmáról, a szombat szigorú megtartásáról, (még gyógyítani sem volt szabad szombaton!) stb., Jézus vallásában is meg kell tartani! A pogánykeresztények viszont ezeket a terheket nem voltak hajlandók vállalni. Ez utóbbiaknak különösen Szent Pál apostol volt szószólójuk. Végül is a jeruzsálemi zsinaton az apostolok kimondták és a pogánykeresztényeknek írásban is adták: „Tetszett a Szentiéleknek és minekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, mint szükségeseket. . .” (Ap. csel. 15, 28). Az Apostolok tehát tudatában voltak annak, hogy amikor a zsinatra összejöttek és határoztak, akkor a Szentlélek vezetése alatt állottak, azért mondták: „Tetszett a Szentléleknek és minekünk ...” És így van ez azóta is minden egyetemes zsinat alkalmával. Ha a világ püspökei összejönnek és a pápa hozzájárulásával hit és erkölcs dolgában határoznak, határozatuk a Szentlélek irányítása alatt áll és tévedhetetlen. Egyetemes zsinatra a világ püspökei különösen akkor jöttek össze, ha új tanokat kellett megvizsgálni, vagy ha az egyházi fegyelem meglazult és rendet kellett teremteni. Az elsők közt nevezetes volt a niceai egyetemes zsinat 325-ben. Ezen a zsinaton elítélték az eretnek Árius tanítását, aki Krisztus istenségét tagadta. A modern kor legjelentősebb zsinatja a tridenti zsinat volt, amelyet a háborús idők miatt ismételten megszakítottak, úgyhogy 18 évig: 1545-től 1583-ig tartott. Ezen a zsinaton a vitatott pontokban világosan kifejtették az Egyház tanítását, helyreállították a szerzetes és világi papság fegyelmét, megállapították a Biblia könyveinek hiteles jegyzékét, katekizmust adtak ki a plébánosok használatára, elrendelték szemináriumoknak létesítését a papság tudományos és erkölcsös nevelésére, szigorú intézkedéseket hoztak minden visszaélés ellen, kötelezték a részben elvilágiasodott püspököket, hogy székhelyükön tartózkodjanak, stb. stb. Természetesen ezek a rendelkezések írott malaszt maradtak volna, ha Isten nem támasztott volna szentéletű és tudós püspököket, akik azokat következetesen és kitartással megvalósították. Minálunk Oláh Miklós és Forgách Ferenc esztergomi érsekek és különösen Pázmány Péter tett sokat a tridenti reformok megvalósítására. A tridenti zsinat határozatai három évszázadon át éreztették áldásos hatásukat, de végül is új problémák merültek fel, amelyek új tanácskozást és új határozatokat igényeltek. Azért IX. Pius pápa 1870-ben egybehívta az I. vatikáni egyetemes zsinatot, amelynek legfontosabb döntése a pápai csalatkozhatatlanságról szólt. Ugyanis kimondotta a zsinat, hogy ha a pápa, mint az Egyház feje, hit és erkölcs dolgában legfőbb tanítói hivatalának erejénél fogva, valamit az egész Egyházra nézve kötelező erővel kimond, abban tévedhetetlen. A pápai tekintélyt ez a zsinat ezzel megszilárdította, amire bizony nagy szükség volt a modern eszmék zavaros összevisszaságában. Ugyanez az I. vatikáni zsinat mint dogmát, azaz mint kétségbevonhatatlan tant kihirdette, hogy Isten léte a teremtett világból biztosan megismerhető! Látjuk tehát ezekből a kiragadott példákból, hogy az egyetemes zsinatoknak nagy és fontos, mondhatjuk korszakalkotó szerepük volt az Egyház történetében. Az I. vatikáni zsinatot nem tudták befejezni a zsinati atyák, mert kitört a német—francia háború és a püspökök nagy része hazatérni kényszerült. Az akkor el nem végzett feladatok elvégzése vár a II. vatikáni zsinatra. De ezeken túlmenően közel egy század óta bizony sok új feladat merült fel az Egyház életében. Új filozófiai rendszerek léptek fel, amelyekkel szemben állást kell foglalnia Krisztus Egyházának. Az erkölcsök alapja: az isteni Törvényhozóban való hit is megrendült széles körökben. A technika vívmányaival nem tart lépést az akarat nevelése és a szívnek formálása, etikai téren pedig nagy űr tátong akközött, ami van, és akközött, aminek lennie kellene.
