A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)

- 44 -I. Lélekzarándoklás a halottaink világából. A szeretet a halálnál erősebb. Nem szűnik meg a szeretet bennünk, mikor halottainktól a halálban búcsút veszünk. Mindannyiunk szivében az az üdvözlet él, drága halottaink szemét igy fedtük be, koporsóba igy helyeztük, sirjukat így ástuk: a viszontlátásra. A kereszténységnek ez a legszentebb öröksége, ez a mindent legyűrő szeretet. Aki hitét el nem vesztette, akinek lelkében él a keresztény remény, az tudja, hogy közös otthon vár mindanynyiunkra, a halhatatlan lélek veszendőbe nem ment, és Krisztus Urunk érdemében úgy bízunk, hogy halottaink az örökélet városában várnak ránk. Szent hitünk tanítja, hogy azok az emberek, akik bocsánatos bűnnek a terhével vagy ki nem töltött büntetésnek a kötelezettségével hagyják el a halálban a kegyelem hazáját, a tisztítótűzben szenvedve tisztulnak és készülnek az Örökkévalóság paradicsomába, ahol csak mennyegzos ruhában lehet megjelenni, az Orökbárány társaságába. Ezeknek a tisztuló lelkeknek nincs más erejük, mint csakis a szenvedésük, nincs számukra ott szentség, újabb érdemszerzés; imádkoznak, szenvednek és szeretve tisztulnak es készülnek az örökkévalóságra. Mi segíthetünk rajtuk a búcsúinkkal, részleges és teljes búcsúval, megrövidíthetjük vagy egészen letörölhetjük a oüntetéstartozásukat. Milyen szomorú, hogy a csak evilágisagnak, földiességnek kurtalátásu világában a drága halottainktól buntetésképen ennyire elszakadtunk. Temetünk, siratjuk akkor, talán nem is őket, hanem ittmaradt magunkat sajnáljuk és élő hitnek, következetes és Krisztus érdemeivel rendelkező reménynek és különösen termékeny szeretetnek a hiányában elveszítettük a közösséget a közösséget velük. Ok élnek, szenvednek, ránk szorulnak, várnak, kémek, és mi csak a hitnek, reménynek és szeretetnek a közösségeden mehetünk oda Krisztus Urunk erejével, csak az Egyházon keresztül segíthetünk rajtuk és nem tesszük.

A szentévnek kegyelme legyen frága halottaink nagy búcsúja, a legnagyobb jubikeum! ' Istenem,'micsoda jubilálást jelenthetnek abban a világban a mi tevékeny szeretetünk! Ne keményítsük meg a szivünket. Istennek e nagy kórházából felénk törő segélykiáltásokat halljuk meg. Szeressünk és segítsünk! Mindenkinek annyija'lesz, annyi hatalma, amenynyi az alázatossaga, bizalma és szeretete. Hálásak lesznek ezek a szabadított lelkek, es ha mi szentévünknek nemcsak kiváltottjai, hanem egvuttal hálából sok közbenjárásnak és a földre Isten áldásának lesznek boldog szentjei.

11« Szentévi előkészület egy boldoJg haIáiórára. Karácsony előestén, amikor a Szentatya megnyitotta a szentévet, megkopogtattá a szent kaput, igy imádkozott: "Nyissátok meg nekem az igazság portáját." Majd igy folytatta: Uram, belépek szent hajlékodba, és gyertyával kezében lepett á Szent Péter bazilikába és kezdte meg ezzel a lépésével az előkészitett szentévet. Gyönyörű szertartás és Ígéret számunkra. Ha ■véget ér zarándoklásunk.'ha alkonyba tér életünk, mikor egyikünk sem tudja, csak az Isten tudja, akkor'kell, hogy előkészített legyen ez a mi örökkévalóságunk. Amikor csak pillanatnyi vastagságú lesz a válaszfal az elmúlt életünk és a küszöbönálló örökkévalóságunk között, akkor megkopogtatjuk a leomló kaput, szentnek kell lennie akkor már annak a kapunak és ezt kell imádkoznunk: Belépek, Uram, szent hajlékodba, és haldokló kezemben még nem aludt ki a gyertya, de már megtört a szemem, a földnek nem lesz már számomra semmi fénye, akkor kell, hogy úgy égjen kezemben, lelkemben Krisztus Urunk, mint a Szentatya kézé-' bén a szent gyertya, hogy beléphessek az Ur Jézus nevében oda, ahol örök világosság lesz és zasándokságom után örök megnyugvásom. Ez az életnek keresfetényi értelmezése, ez a boldog halálora nagy titka.

Lélekben Szent Pál sirja fölé térdelek, akinek sirjah ilyen rövid a cim, benne minden, amit a földről magával vitt: Pál apostol, martir. ü volt, aki a halait a legbeséédesebb megvilágitasba allitot-T