A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)

43

т

és engesztelő, nemcsak bűnt törlő, hanem büntetést is elengedő csodálatos esztendő. A legnagyobb jubileum. A mi feladat ипЦ/)У2$ elsősorban, hogy mindenki, aki nitét az egy igaz Istenben és Jézus iírisztusban vallja, aki tudja, hogy minden krisztusi kegyelemnek letéteményese az Egyház, az most egyesüljön ebben a nagy könyörgésben, és kell, hogy az egész szenvedő világnak az alázatos es engesztelő könyörgését meghallgassa az Ur Isten. Ha nem volt még ekkora baj, akkor mutassuk meg, hogy nem volt még ilyen általános és bízó imádság sem. Mindenki résztvegyen, akinek a hite még megmaradliT és jö^on, es könyörögjön.

Ez lesz á legnagyobb békemegmozdulás, és nincs neki földi határa, az egekig ér. Resztvesz benne a föld és belekapcsolódik az ég, és a búcsúk miatt egeszén különösen a tisztítótűz. - Tehát gyakorlatilag mi legyen a feladatunk? Mindenki vegyen részt a szentévi ájtatosságban, és az* egyik ájtatosságunk ha végét ért, kezdjük a másikat. Most ebbe az imádsagos hadjáratba igazán nem szabad belefáradni, ügy érezzük, ennél szenteob ügy es emberségesebb és egyúttal istenesebb ugye a történelemnek nem volt. Mert mi Romába nem menetünk, annál hensőob legyen idehaza az imádságunk, és a gyermekek ép úgy résztvehetnek ebben, mint az öregek és a betegek, csak*azok maradnak ki, akik magukat kizárják. Es az ajtatosság elvégzésekor vagy még különvált vezekléseink elvégzésekor gondoljunk nagyon a Szentatya Dékeszándékára és gyermeki szívvel egyeT süljünk ebben á legszentebb imádságban Vele: "Adj békét, Uram, korunknak! Békét a lelkeknek, békét a családnak, békét a hazának és békét a nemzetek között. Isteni Fiad életével és szenvedésével megszentelt földünk felett ragyogtasd fel a békesség szivárványát." Amen.

VII,

•4

A szentév fényugarában: a halottainkról és a halálunkról,„megemlékezel

A szentevnek egyik célna a nagy zarándoklas a fold legszentebb városába, ahol az atya lakik, ahol minden ember a földkerekségről az otthonát birja. Rómát: az örökvárosnak nevezzük, és hirdeti ez a földi Róma, mint egykor Jeruzsálem az örökélet városát és otthonát, igy tehát a szentévi akár tényleges, akár lélekzarándoklatunk hirdeti az örökkévalóságunk nagy hivatását, jogát és kötelességét. Nincs itt maradandó lakhelyünk, hanem egy örökkévalót keresünk. Ezt hirdette a népek apostola, kinek vértanú teste és szive ott pihen Rómában a világ legszebb ötnajós templomában. Lehetetlen szenéevet ülni és az örökkévalóságról meg nem emlékezni. Lehetetlen az örökvárosba zarándoklaton részt kérni és mindannyiunk örök zarándoksorsára fel nem figyelni. Ezért kívánunk most a szentév kegyelmi fényében, a búcsúnak nagy ajándékával látogatóba indulni drága halottainkhoz es egyúttal megemlékezni, előkészulni a magunk boldog halálórájára is. Bizonyos, hogy ez lesz a legszentebb emléke emléke es ajándéka ennek a szentévnek, és épen ennek a. gondolatnak kegyelmes távlatában értjük meg, mit jelent a halál mögött az örökélet városa, ahova mindannyian készülünk és ahol amnyi ismerősünk és szerettünk vár ránk, ahonnan a szentév folyamán annyi esdő tekintet esik felénk, hogy a szentévi búcsúnak közösségéből őket is részesítsük. Még egy szempont miatt tartjuk szükségesnek, hogy halottainkról épen a szentév miatt megemlékezzünk, tudjuk ugyanis, hogy a szentév folyamán a szentévi búcsúkon kívül a magunk számara alig nyerhetünk búcsút, mind a tisztuló lelkek számára van fenntartva.

I. Lélekzarandoklás halottaink világába.

II. Előkészület az örök zarándoklásunkra, boldog halálórára.

T