A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1949. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1950)
2500 sz. X. Pius Pápa Sacra Tridentina Synodus с. rendelete a mindennapi szentáldozásról. IX. 1. XII. Pius pápa Őszentsége jövő évre meghirdette a szentévet és felszólította az egész világ katolikusait, hogy erre az áldást osztó évre minél méltóbban készüljenek elő. Ennek az előkészületnek leglényegesebb része a hívek gyakori részesedése az Úr Jézus szent Testében. „Evangelii veritate virtuteque reformare omnia" — mondja a szentévet meghirdető apostoli levél. Ezt üzeni már a Mediator Dei enciklikában is (117). / „Bár adná az Isten, hogy az Egyháznak ezt a szeretettel teljes meghívását mindenki készségesen elfogadná! Bár adná az Isten, hogy a hívek, ha lehet, mindennap(!), és nemcsak lelkileg, de szentségíleg is magukhoz vennék a szentáldozásban Jézus Krisztus szent Testét! Keltsétek fel a reátok bízottak lelkében ezt az epedő és szinte telhetetlen éhséget Jézus Krisztus után! Vezessétek az oltár elé tömegesen(!) a gyermekeket és ifjakat... Vezessétek az oltárhoz a házastársakat . . . Vezessétek az oltárhoz a munkásokat .., Minden rendű és rangú embert hívjatok be és kényszerítsétek bejönni, mert ez az élet kenyere . . 2'. Egyházmegyénk lelkipásztori programjának egyik sarkalatos tétele, hogy híveinket a gyakori és mindennapi szentáldozásra neveljük. A hitéleti és missziós jelentésekből meg kellett állapítanom, hogy híveink félénk tartózkodással vannak a mindennapi szentáldozással szemben. Ennek oka a megszokottság merevségén túl az, hogy nem ismerik eléggé az Anyaszentegyház tanítását és szándékát. Ez a tanítás és szándék legklasszikusabban X. Pius 1905. december 20-án kelt rendeletében van lefektetve. Ezért szükségesnek tartom, hogy ezt a feledésbe ment dekrétumot teljes egészében közöljem. Elmélkedjük azt át és tanítsuk ebben a szellemben híveinket. 3. X. Pius pápa „Sacra Tridentina Synodus" kezdetű rendelete, melyre úgy kell tekintenünk, mint apostoli munkánk alapokmányára, így szól: „A trienti szent zsinat annak tudatában, hogy a szentáldozáshoz járuló hívekre kimondhatatlanul gazdag kegyelem árad, így tanít: „A szent zsinatnak az az óhajtása, hogy a hívek, akik a szentmisén jelen vannak, necsak lelki, hanem szentségi áldozást is végezzenek." Ezek a szavak egész világosan elárulják az Egyház ama kívánságát, hogy az összes hívek naponként táplálkozzanak ezzel az égi eledellel és általa minél tökéletesebben megszentelődjenek. Ez volt az Ür Jézus forró óhaja is, mikor ezt az isteni szentséget alapította. Ő ugyanis annak szükségességére, hogy testét együk és vérét igyuk, többször és egész világosan rámutatott, de tette ezt különösen ezekkel a szavakkal: „Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá. Nem úgy (eszitek ezt a kenyeret), print atyáitok a mannát ették és azután meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.“ (Jn. 6, 59.) Az apostolok az égi eledelnek a kenyérrel és mannával való összehasonlítását könnyen megérthették. Amint ugyanis a test naponként táplálkozik a kenyérrel és a zsidók a pusztában naponként felüdítették magukat a mannával, úgy a keresztény lélék is naponként táplálkozhatik és megújulhat az égi kenyérből. Továbbá Krisztus azt parancsolja, hogy „az Ür imádságában" könyörögjünk a mindennapi kenyérért. Viszont a szent egyházatyák majdnem egyöntetűen azt tanítják, hogy itt a mindennapi kenyerünkön nem annyira a földi kenyeret, a test táplálék kát, mint inkább a mindennap magunkhoz veendő szentségi kenyeret kell értenünk. Jézus'Krisztus és az Anyaszentegyház leginkább azért kívánja, hogy minden keresztény hívő naponként járuljon a szent lakomához, hogy a keresztény hívek az Oltáriszentségben Istennel egyesülve erőt kapjanak és így a szenvedélyeket letörjék, a mindennap előforduló bocsánatos bűnöket minél inkább elkerüljék s megelőzzék a súlyosabb bűnöket, amelyeknek az emberi gyarlóság ki van téve. A szentáldozás tehát nem az Ür tiszteletére és dicsőítésére szolgál elsősorban, még kevésbbé a szentáldozáshoz járuló hívő
