A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

14

van helyezve,96 mint Fő és mint jele annak az egységnek, amely által mi is Krisztus teste vagyunk,97 és az ő testének tagjai ;98 ha áll az, amit Bellarmin Szent Róbert hozzáfűz Szent Ágoston gondolatához, hogy tudniillik az oltáráldozat jelképezi azt az egyetemes áldozatot, amellyel Krisztus, a Főpap, az ő egész titokzatos Testét, vagyis az egész megváltott emberiséget felajánlja Istennek — akkor nem lehet annál szebbet és jobbat elgondolni, minthogy mi is áldozzuk fel magunkat a mennyei Atyának a Fővel együtt, ki érettünk szenvedett. Az oltáráldozat ugyanis — ismét csak Szent Ágoston gondolatával élve — azt bizonyítja az Egyház előtt, hogy ő saját maga is áldozattá lesz a felajánlott áldozati ajándékon keresztül.100

102. Vegyék tehát észbe a keresztény hívek, mily nagy méltóságra emelte őket a szent keresztség vize, mely rájuk ömlött. Ne elégedjenek meg azzal, hogy csak általánosságban legyen meg bennük a szándék, úgy résztvenni a szentmisén, ahogyan az Egyház gyermekeihez illik, hanem igyekezzenek a szent Liturgia szellemében önként és szorosan összekapcsolódni az örök Főpappal és földi szolgájával. Különösen az átváltoztatás pillanatában egyesüljenek velük és ajánlják fel áldozatként önmagukat is ; majd ismét azoknál az ünnepélyes szavaknál : «őáltala, ővele és őbenne van neked, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egyetemben, minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké».101 A nép feleli ezekre a szavakra az Ament. Ne mulasszuk el ekkor felajánlani a keresztre feszített isteni Fővel együtt aggodalmainkat, fájdalmainkat, gondjainkat, szenvedéseinket és szükségeinket. 3

3. Eszközök a tevékenyebb résztvétel előmozdítására.

103. Dicséretet érdemelnek tehát azok, akik a Miszszálét alkalmas kiadásban a hívek kezébe adják, attól a szándéktól vezérelve, hogy könnyebben és több lelki haszonnal vegyenek részt a szentmisén, és hogy a pappal együtt, az Egyház szavaival és gondolataival kapcsolódjanak a szent áldozatba. Ügyszintén dicséretre méltó az a törekvés, hogy a Liturgia külsőleg is olyan szent cselekménnyé váljék, amelyben az összes jelenlévők tevékenyen résztvesznek. Különféle úton-módon lehet ezt a résztvételt elérni: vagy úgy, hogy a nép a szertartások előírásainak megfelelően maga válaszol a papnak, vagy pedig a szentmise illető részéhez illő énekeket énekel, vagy pedig ezt a két módot egybeköti; lehet oly módon is, hogy az ünnepélyes szentmisében énekelve válaszol a papnak és a többi liturgikus éneket is közösen végzi.

104. A szentmisehallgatásnak ezek a módjai azonban csak akkor dicsérendők és ajánlhatók, ha teljesen összhangban vannak az Egyház és a szent szertartások előírásaival. Az a legfőbb céljuk, hogy növeljék a hívek buzgóságát, és Krisztussal és az ő tisztelendő szolgájával való kapcsolatukat, valamint, hogy fölkeltsék mindenkiben azokat az éjzéseket és gerjedelmeket, amelyekkel a lélek az Újszövetség Főpapjához lesz hasonlóbbá. Mindazonáltal, — habár külsőleg is jelképezik azt a tényt, hogy az áldozat a maga természetéből kifolyólag az Isten és az emberek közti Közvetítőnek a műve,102 és így Krisztus egész misztikus Testének is a műve, — még sincs okvetlenül szükség a hívek résztvételének említett módjára ahhoz, hogy az áldozat nyilvános és egyetemes jellege megvalósuljon. Ezenkívül azt is meg kell jegyeznünk, hogy a szentmisének az a módja, amikor a hívek fölváltva imádkoznak a pappal, semmiképen sem ér nyomába az ünnepélyes szentmise fölségének, még akkor sem, ha az utóbbin kizárólag a papság van jelen. Az ünnepélyes szentmisének a szertartások magasztossága egészen különleges méltóságot kölcsönöz, amely azonban még fényesebbé és jelentősebbé válik akkor, ha a hívek is sokan és ájtatosan vesznek részt rajta, miként az Egyház látni szeretné.

Meg kell itt állapítanunk, hogy eltérnek az 105. igazság és az észszerűség útjáról azok, akik tévesen úgy képzelik, hogy ezeknek a külső körülményeknek oly nagy jelentőségük van, hogy nélkülük a szent cselekmény nem érheti el rendeltetési célját.

Sokan vannak ugyanis a keresztény hívek köré-106. ben, akik nem képesek a Misszálét forgatni, még akkor sem, ha az a saját nyelvükre van lefordítva.

Arra sem képes mindenki, hogy helyesen megértse az összes szertartásokat és liturgikus imaformákat. Az emberek felfogóképessége, értelme és hajlamai annyira különbözők, hogy nem mindenkit tudnak ugyanazok az imák, énekek és cselekmények egyformán megindítani. Más és más az egyes emberek szükséglete, lelki igénye és kívánsága, sőt még egy-egy emberben is megváltozik sokszor az idők folyamán. Csak nem mondhatná valaki, az említett téves vélekedéstől vezérelve, hogy a keresztényeknek ez a nagy tömege nem tud résztvenni a szentmiseáldozaton és nem részesülhet annak gyümölcseiben? Nagyonis részt tudnak venni ők is, csak éppen másképen ; oly módon, ami nekik könnyebb : például úgy, hogy az Űr Jézus életéről elmélkednek, vagy pedig más ájtatossági gyakorlatokat végeznek és más imákat mondanak, amelyek külső formájukat tekintve talán különböznek a szent szertartás imáitól, de természetüknél fogva mégis összefüggnek azokkal.

Felhívjuk ezért figyelmeteket, Tisztelendő Test- 107. vérek, hogy saját egyházmegyétekben, illetve a joghatóságotok alá eső egyházi területen ellenőrizzétek, hogyan történik a nép résztvétele a liturgikus cselekményeken, és rendezzétek ezeket a kérdéseket azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket a misekönyv megállapít, és amelyeket a Rituskongregáció és az egyházi törvénykönyv előír. Minden az előírások szerint és méltósággal folyjék, és senkinek, papnak se legyen szabad a templomokat a saját tetszése szerint kísérletezésekre felhasználnia. Éppen ezért az az óhajtásunk, hogy miként minden egyházmegyében van már egyházművészeti és egyházzenei Tanács, ugyanúgy létesüljön egy olyan Tanács, amelynek célja a liturgikus apostolság terjesztése, hogy ilymódon, a ti gondos ellenőrzésetek mellett, minden az apostoli Szentszék előírásainak megfelelően történjék.