A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)
13 Krisztus, ővele és őáltala pedig titokzatos Testénék minden egyes tagja dicsőíti és imádja az Istent. 92. Nagy örömünkre szolgált, hogy az újabb időkben, sokaknak beható liturgikus tanulmányai folytán, ez a tanítás elnyerte az őt megillető helyet. Ugyanakkor azonban fájdalommal kell látnunk azokat a túlzásokat és eltévelyedéseket, amelyek az Egyház igaz tanításaival nem egyeznek meg. 93. Némelyek ugyanis elítélóleg nyilatkoznak mindazokról a szentmiseáldozatokról, amelyeket magánosán, a nép részvétele nélkül mutatnak be és, azt mondják, hogy az ilyen szentmise letérést jelent az ősi bemutatási módtól. Vannak, akik azt állítják, hogy nem szabad a templomokban egyidejűleg több oltáron szentmisét bemutatni, mert ez megosztja a hívek közösségét és felbontja egységüket; sőt még olyanok is akadnak, akik továbbmenve azt állítják, hogy az áldozatbemutatásnak csak akkor van ereje és hatása, ha azt a nép is megerősíti és jóváhagyja. 94. Hiába akarnak ezzel kapcsolatban az oltáráldozat közösségi jellegére hivatkozni. Valahányszor ugyanis a pap megújítja azt, amit az utolsó vacsorán az isteni Üdvözítő tett, az áldozat valóságosan bekövetkezik. Ez az áldozat mindig és mindenhol, szükségszerűen és természetéből kifolyólag nyilvános és közösségi jelleggel bír: mivelhogy a bemutató pap Krisztusnak nevében, valamint a Krisztushoz, mint Főhöz tartozó híveknek nevében mutatja be Istennek az egész Anyaszentegyházért, élőkért és holtakért.88 A szentmisének mindenképen közösségi jellege van : akár vannak jelen hívek, akár nem. Szívből kívánjuk, hogy bár minél többen lennének jelen és minél buzgóbban vennének részt azon. A szentmise érvényességéhez azonban semmiképen sincs szükség arra, hogy a nép jóváhagyja azt, amit a pap cselekszik. 95. Habár a mondottakból világosan kitűnik, hogy a szentmisét akkor is Krisztus és az Egyház nevében mutatja be a pap, ha teljesen egyedül, ministráns nélkül misézik, és a közösségi jellegéből sem veszít emiatt semmit sem az áldozat; — mégis, éppen e magasztos misztérium méltóságáért mi magunk is akarjuk és sürgetjük annak az egyházi előírásnak betartását, hogy a papok ne lépjenek az oltárhoz, ha nincs ministránsuk, aki nekik segédkezik és felel, a 813-ik kánon rendelkezésének megfelelően. 2 2. A híveknek maguknak is áldozattá kell válniok. 96. Még valamit kell tenniök a híveknek, ha azt akarják, hogy teljesen résztvegyenek a szentmise bemutatásában, midőn az isteni áldozatot felajánlják a mennyei Atyának : szükséges, hogy önmagukat is felajánlják áldozati ajándék gyanánt. 97. Ez az önfelajánlás nem korlátozódik a szentmise szigorúan vett liturgikus részére. Az apostolfejedelem ugyanis azt kívánja, hogy mint élő kövek, épüljünk fel Krisztusra lelki házzá, «szent papsággá, lelki áldozatok bemutatására, melyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által».89 Szent Pál apostol pedig minden idők keresztényeihez fordul ezekkel a szavakkal: «Kérlek tehát benneteket, . . . hogy adjátok testeteket élő, szent és az Istennek tetsző áldozatul, — ez legyen a ti észszerű istentiszteletetek».90 Ha a hívek valóban oly ájtatosan és figyelemmel kapcsolódnak a szent szertartásba, hogy el lehet róluk mondani: «Kiknek hitét ismered és kiknek áldozatos lelkét tudod»,91 akkor csakugyan helyénvaló, hogy hitük buzgóbban megnyilvánuljon a szeretet cselekedetein keresztül, jámborságuk tüze élesztődjék, és mindannyian Isten dicsőségére áldozzák fel életüket, eltelvén a forró vággyal, hogy hasonlókká váljanak a kegyetlen kínokat szenvedő Jézushoz. Ily módon egyesülhetnek az örök Főpappal és őáltala, mint lelki áldozatot mutathatják be önmagukat. Ugyanezt tanuljuk abból az intelemből is, 98. amelyet a püspök mond a papszentelés alkalmával : «Ismerjétek meg azt, amit tesztek, utánozzátok magatokon azt, amivel foglalkoztok ; ha az, amit bemutattok, az Űr halálának misztériuma, legyen gondotok arra, hogy a ti tagjaitok is meg haljanak a vétkek és bűnös hajlamok számára».92 A liturgikus szent könyvek csaknem ugyanezekkel a szavakkal figyelmeztetik a híveket, kik az oltár körül vannak, hogy vegyenek részt a szent áldozatban : «Mutassák be ezen az oltáron az ártatlanság istentiszteletét, áldozzák fel a büszkeséget, öljék meg a haragot, fojtsák meg az érzékiséget és minden gonosz szenvedélyt; gerlice helyett a tisztaság áldozatát és galambok helyett az ártatlanság áldozatát mutassák be rajta».93 Mikor tehát a szentmisén résztveszünk, olyan lelkülettel járuljunk oda, mely legyőz minden gonoszát és életre kelt mindent, ami a természetfeletti életet adja, hogy így, Jézus szeplőtelen áldozatával együtt mi is kedves áldozattá váljunk a mennyei Atya előtt. A szent Liturgia előírásaival az Egyház éppen 99. arra törekszik, hogy az oltáráldozat résztvevői- . ben, amennyire csak lehetséges, ápolja ezeket a szent érzelmeket. Ezt a célt szolgálják a szentírási olvasmányok, homiliák, szentbeszédek, az egész egyházi év a hittitkok megünneplésével, sőt még az egyházi ruhák és a szertartások külsőségei is, amelyeknek mind az a feladatuk, hogy «figyelmeztessenek bennünket ennek a nagy áldozatnak magasztosságára, és a hívek lelkét a vallás és áhítat e külső jelei által emlékeztessék azoknak az örök igazságoknak szemléletére, amelyek a szentmiseáldozatban rejlenek».94 A liturgia valamennyi eleme tehát arra van 100. hivatva, hogy lelkűnkbe a kereszt misztériumán át belevésődjék az isteni Megváltó képe, amiként a nemzetek apostola mondja : «Krisztussal együtt a keresztre szegeztettem, élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem».95 Ezen az úton Krisztussal együtt mi is áldozattá válunk, hogy megdicsőítsük a mennyei Atyát; A szentmiseáldozatot bemutató híveknek tehát 101. elsősorban erre kell törekedniök. Ha ugyanis áll az, amit Szent Ágoston mond, hogy a mi misztériumunk, azaz az Űr Jézus, az Isten asztalára
