A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

2 iskálákban "az előítéletek maradványainak leküzdése"érdekében. ' Akik ezt a nyilatkozatot tettéks azoknak pártja ma irányitó és döntő hatalommal rendelkezik a magyar közéletben. Ha tehát ók - mint mondják - a nevelés irányába bekapcsolódni akarnak és ott a mars^mw^eninizmus világnézetét- érvényesíteni kívánják, van hatal­muk, hogy ezt meg is tegyék. Márpedig mi a marxizmus? A feleletet adják csak meg maguk a marxisták. Adja meg az az 1^47-ben Moszkvában megjelent könyv, amely­nek szerzője I«onin. a cime: "Marx, Engels, marxizmus”, és amelyben a következőket оjjvaahfiЗДлк: ” A marxizmus materializmus. Mint ilyen, kérlelhetetlen ellensége a vallásnak. Alapelver, a .vallás ellen har­colni kell, a vallásos hitet•le kell rombolni. Ahogy ateista, isten­telen az a.myagelVűság, a materializmus, n marxizmus is minden vallás­sal szemben határozottan ellenséges beállításúi A mai ifjúság egész­­nevelésének, kiképzésének és oktatásának arra kell irányulnia, hogy ezt az ifjúságot kommunista erkölcsre nevelje"/Idege>nnyelvű írod.Ki­adó. Moszkva , 1547. 224-36 lap/. í; íme, ezeket mondja a marxista hitvallás. Ebben a hitvallásban nincs Isten, sem halhatatlan lélek; nincs kinyilatkoztatás, sem• természetfeletti igazság; .nincs Tízparancsolat, Egyház, szentségek, imádság. Mindezeket ez anyagelvűség nemcsak ta­gadja, de -miként habzottak - küzd is ellenük és az evangéliumi • erkölcs* helyett a .communista erkölcsöt tűzi ki nevelési célul. De kérdezzük: szerzetes tanár és nővér közreműködhetnek-e'i­­lyen nevelésben? Részt vehet-e az ebben az irányban megszabott,val­lástalan nevelés munkájában? Erre. minden gondolkozó hivó csak egy vá­laszt adhat: nem! Ha pedig ezzel szemben iskoláink államosító! azt vetnék ellen, hogy ilyent a szerzetesektől nem kívántak és nem is kívánnak, hát akkor mi szükség volt iskoláink elvételére? Miért nem hagyták meg intézeteiket, hogy saját iskoláikban ős internátusaikban taníthatták és nevelhették volna továbbra is szerzetüknek évszázadod' kon át kipróbált és újabbon az államosító oldalról is annyira feldi­csért szellemében? Azt is kérdezik; ha az 1948. KXKIII.t.c, miniszteri előter­jesztésre a miniszter éaná - -пак: jogot ad egyes hitvallásos iskolák ki­vételezésére , meghagyására, miért nem veszi vissza néhány iskoláját az Egyház? A válaszunk az, hogy a minisztérium részéről történt is i­­lyen biztatás írásban és szóban. Hívásva a megjelenés nem is maradt el. Azonban nem adtak egyetlen iskolát sem. Pedig adhattak volna! Mondhatták volna: ”Ime, meghagyjdK nektek a következő 15 iskolát". Ámde nem ezt tettek, hanem feltételeket kívántak szabni, amelyeknek elfogadása elveink feladását jelentőtce volna. Az Egyház azonban elvi áron, elvek feladásával nem nyúl még a saját iskoláihoz sem. A katoli kus nevelőtábor nz Egyház által lem helyeselt nevelésnek sem tényező­je, sem közeli, tehát felelős, akár tevékeny részese, akár tétlen szemlélője nem lehet. De ha Ígérnék nekünk, hogy az iskola nem lösz vallásellenes, hanem semleges marod, tehát tо vábbtanítós esetén szerzeteseink nem kerülnek lelkiismeretűkkel ellenkezésbe: kérdezzük, hogy hol a garan­cia,hogy ez valóban úgy is lesz?Az Egyháznak vannak már tapasztalatai az ilyen Ígéretek igazi értékéről. Egy félszáza cl előtt Franciaország­ban is megindult a harc az egyházi iskolák ellen és ugyanakkor ott is hangoztatták, hogy a vallást nem bántják, hanem az iskola szigorúan semleges lesz. Ámde Váviani miniszter 19C6-ban már. beismerte: "Az is­kolai semlegesség nem volt egyéb, mint diplomatikus hazugság és a kö­rülményektől sugaiít kétszinűség, Azáxt hivatkoztunk rá, hogy elal­tassuk az aggódókat és félénkeket, de most nincs erről sző; játszunk

Next

/
Thumbnails
Contents