A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

2 iskolákba д "az előítéletek maradványainak leküzdése"érdekében. ' Akik ezt a nyilatkozatot tették, azoknak pártja ma irányitó és döntő‘hatalommal rendelkezik a magyar közéletben. Ha tehát ók - mint mondják - a nevelés irányába lekapcsolódni akarnak és ott a mara^zwm-vléni,niZEius világnézetét érvényesíteni kívánják, van hatal­muk, hogy eZt meg is tegyék. Márpedig mi a marxizmus? A feleletet adják csak meg maguk a marxisták. Adja meg az az i^A-ben Moszkvában megjelent könyv, amely­nek szerzője Honin, a címet "Marx, Engels, marxizmus", és amelyben a következőket оJАгеиайаtj^ik: r* A marxizmus materializmus. Mint ilyen, kérlelhetetlen ellensége a vallásnak. Alapelve* a vallás ellen har­­®olni kell, a vallásos hitet le kell rombolni. Ahogy ateista, isten­telen az amyagelvüség, a materializmus, a marxizmus is minden vallás­sal szemben határozottan ellenséges beállítású. A mai ifjúság egész nevelésének, kiképzésének és oktatásának arra kell irányulnia, hogy ezt az ifjúságot kommunista erkölcsre nevelje"/idegennyelvű írod.Ki­adó. Moszkva,1947* 224-36 lap/. íme, ezeket mondja a marxista hitvallás. Ebben a hitvallásban nincs Isten, sem halhatatlan lélek; nincs kinyilatkoztatás, sem természetfeletti igazság; nincs Tízparancsolat, Egyház, szentségek, imádság. Mindezeket az anyagelvűség nemcsak ta­gadja, de - miként hallottuk -küzd is ellenük és az^evangéliumi erkölcs helyett a kommunista erkölcsöt tűzi ki nevelési célul. De kérdezzük: szerzetes tanár és nővér közreműködhetnek-e i- Iyen nevelésben? Részt vehet-e az ebben az irányban megszabott,val­lástalan nevelés munkájában? Erre minden gondolkozó hivő.csak egy vá­laszt adhat: nem! Ha pedig ezzel szemben iskoláink államosító! azt vetnék ellen, hogy ilyent a szerzetesektől nem kívántak és. nem is kívánnak, hát akkor mi szükség volt Iskoláink elvételére? Miért nem hagyták meg intézeteiket, hogy saját iskoláikban és internátusaikban taníthatták és nevelhették volna továbbra is szerzetüknek évszázadom kon át kipróbált és újabban az államosító oldalról is annyira feldi­csért szellemében? Azt is kérdezik: ha az 1948. XXXIII.t.c. miniszteri előter­jesztésre a minisztertanácsnak jogot ad egyes hitvallásos iskolák ki­vételezésére , meghagyására, miért nem veszi vissza néhány iskoláját az Egyház? A válaszunk az. hogy a minisztérium részéről történt is i­­lyen biztatás .Írásban és szóban. Hívásra a megjelenés nem is maradt el. Azonban nem adtak egyetlen iskolát sem. Pedig adhattak volna! Mondhatták volna: "íme, meghagyjuk nektek a következő 15 iskolát". Ámde nem ezt tették, hanem feltételeket kívántak szabni, amelyeknek elfogadása elveink feladását jelentette volna. Az Egyház azonban elvi áron, elvok feladásával nem nyúl még a saját iskoláihoz sem. A katoli­kus nevelőtábor az Egyház által nőm helyeselt nevelésnek sem tényező­je, sem közeli, tehát f0I0IŐ3, akár tevékeny részese, akár tétlen szemlélőjо nem lehet. De ha Ígérnék nekünk, hogy az iskola nem lesz vallásellenes, hanem semleges marad, tehát tovább janitás esetén szerzeteseink nem kerülnek lelkiismeretűkkel ellenkezésbe: kérdezzük, hogy hol a garan­cia, hogy ez valóban úgy in losz?As Egyháznak vannak már tapasztalatai az ilyen ígéretek igazi értékéről. Egy félszázad előtt Franciaország­ban is megindult a harc az egyházi iskolák ellen és ugyanakkor ott is hangoztatták, hogy e vallást nem bántják* bánom az iskola szigorúan semleges lesz. Ámde Yivioní mini «stör I9C5-ben már beismerte: "Az is­kolai semlegesség nem volt egyén, mint diplomatikus hazugság ёз a kö­rülményektől s liga lit kétszínűség. Azért hivatkoztunk rá, hogy elal­tassuk az aggédókat бз félénkeket, de most nincs erről sző; játszunk

Next

/
Thumbnails
Contents