Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)
1 Tisztelendő Testvérek! 199/a. ss Újévi szói a papságh 1. 1945. évvel egyházmegyénk és éle:attünk egyik legsúlyosabb esztendeje hullott °zle a múlandóság örvényébe. A háború vihara hozzánk is elérkezett. Végigsöpört egyházmégyénken. A szenvedésteljes magyar élet közösségében ki kell venni részünket. Az évvégén mégis Te Deumot énekeltünk, mert a szenvedések napjaiban is állandóan éreztük mennyei Atyánk gondviselő szeretetét. Élünk és a romok fölött új élet építését kezdjük. Templomainkban zeng az ének, száll az ima, világít az Isten igéje, a kegyelemforrások öntik az élő vizet és gyógyulnak a vihartépte sebek. A lélek szemei mind tisztábblátók lesznek. Megértik, hogy a szenvedésekben az Ür szólt hozzánk és új, szentségben és igazságban kialakuló életet kíván tőlünk. — Kezdjük megérteni az engesztelés mély értelmét, hogy a bűn okozta károkat jóvátegyük és így építsük az Isten országát: a jobb, igazibb ember életét. Ha minden évvége isteni figyelmeztetés az evangéliumi redde rationem villicationis tuae-ra, úgy az elmúlt év különösen kötelez arra, hogy a jó Isten színe előtt számot adjak az egyházmegye életéről. 2. Az egyházmegye papságának helytállása példátadó, védelmetnyujtó volt. Isteni Jó Pásztorára függesztette tekintetét és minden fenyegetés ellenére is az utolsó emberig hűségesen helyén maradt. Az ízsákfai plébános kiömlött vére bizonyság rá. Mint a tölgy a viharban, úgy állt helyt hívei mellett Szent Márton földjének papja. Koronáját tépte a vihar. Sebeket is kapott. De hitének és szeretetének erős gyökereivel kapaszkodott ebbe a földbe. A papság volt a menekülők és szenvedők védelmezője. A püspökvár, szeminárium, plébániák, zárdák oltalmat, menedéket nyújtottak a híveknek. Védelmezői voltak a lélek tisztaságának, s a hitvesi hűségnek. Remélem, hogy katolikus híveink soha nem fogják elfelejteni & papság helytállását és oltalmazó segítségét. 3. Egyházkormányzásomnak legsúlyosabb feladata lett a székesegyház újjáépítése. A munka folyamatáról két ízben is adtam részletes jelentést az egyházmegyének. Itt soroltam fel a papság és hívek példás áldozatkészségét, hogy természetbeni adományaikkal, pénzbeli hozzájárulásukkal és fuvarok vállalásával teszik lehetővé az építkezést. Külön körlevélben fogunk a jövőben is beszámolni az adakozásról és a munka haladásáról. Azt jól tudjátok, T. T., hogy a jelen körülmények között mily súlyos feladat az építkezés. — Ez alkalommal is hálásan köszönöm azt a példás áldozatkészséget, amellyel papjaim és híveim székesegyházunk újjáépítésére sietnek. Megható és vigasztaló az ifjúság búzgósága. Ünnepélyeik, előadásaik jövedelmét boldogan hozzák a székesegyház javára. Az Ür Jézus jutalmazzon meg minden adakozót. Ez az áldozatkészség nyújt biztató reménységet, hogy anyagi forrásait elvesztett egyházi intézményeink továbbra is élni, sőt virágozni fognak. Szegénységünk lesz a mi gazdagságunk. 4. Évvégi beszámolómban meg kell emlékeznem a szeminárium munkájáról és a papi hivatás kérdéséről. Kispapjaink és elöljáróik a háborús viharban is együttmaradtak. Szeptembertől kezdve újra megkezdődött a tanítás és zavartalanul folyik. Elismerés érte az elöljáróságnak, hogy áldozatos buzgósággal gondoskodtak a szeminárium ellátásáról. A központi és egyik-másik vidéki szeminárium kénytelen volt növendékeit a téli hónapokra hazaküldeni. Kispapjaink elöljáróik vezetése mellett és példájuk nyomában elismerésre méltóan vették ki részüket a nehéz idők követelte munkában. Dolgoztak a szeminárium épületének javításán, a székesegyház romjainak eltakarításában, a nehéz és veszélyes tetőfedésben, résztvettek a gazdasági munkákban is. Mindez nem szolgált lelki és tanulmányi előmenetelük rovására, sőt inkább a munka igazi megbecsülésére. — A földreform alaptörvénye szerint a papnevelőintézet is elvesztette anyagi alapját. A tárcaközi bizottság száz holdat megítélt, ez mindeddig végrehajtva nem lett. A megállapított, de még birtokba nem adott száz hold a fenntartáshoz nem elég. A fenntartás az egyházmegye közös, szent ügye
