Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)
III. „Isten fiai vagyunk.“ (I. Jn. 3.2) Nagybőjti íőpásztori szózat az ístengyermekség kegyelméről. Krisztusban szeretett Híveim! Nagyböjt szózat a hírekhe Betlehemtől a , Kálváriáig. i Még lelkűnkben zeng a karácsonyi éjszakának angyalos glóriája, szemünk előtt 7- vonul az újszülött Király elé az első nagy processzió, lelkünk ott mereng a názáreti ház édes csendjében és figyeli a kegyelemben és bölcsességben növekedő Jézust, aki engedelmesen dolgozik és dolgozva engedelmeskedik ... de az idő rohanása vállon ragad, mint egykor az ószövetségi prófétát az angyal és évtizedeket áthaladva visz az Űr Jézus életének küzdelmes, szenvedéseket sejtető területére. Akinek bölcsője felett angyalok énekeltek békét ígérő altatódalt, az most ott áll a Jeruzsálem felé haladó úton, tekintetében a fájdalom tört fénye rezdül és megindultan szól: ,,íme felmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfiát a papi fejedelmek és írástudók kezeibe fogják adni és halálra ítélik; és átadják őt a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és felfeszítsék és harmadnapon feltámad" (Mt. 20. 18—19). Hallgatjuk az isteni Mestert. Lelkűnkbe száll a tanítványok szomorúsága. Miért kell a keresztutat végigjárni? Miért kell a karácsonyi éjszaka boldog ígéretének ily szomorú sorsra jutni? Aggódásunkra az isteni Mester adja a választ: ,, .. . nem ezeket kellett-e szenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe"? (Lk. 24. 26.) Az Anyaszentegyház alázatosan térdel le a kereszt tövébe. A nagypénteki szenvedések rettenetes viharában is élő hittel, nem csüggedő reménységgel és lángoló szeretettel énekli, vadja és hirdeti: „a keresztfa titka tündököl, melyen az élet halni szállt s megtörte holta a halált." A keresztfához, az élet forrásához megyünk. Ebben a keresztben lett a mi üdvösségünk, életünk és boldogságunk záloga. A karácsonyi éj szent ígérete, az isteni élet, a boldog, békét adó élet itt forrásozik a kereszt tövében. Azért énekeljük lelkünk mélyéből: a keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek! — Ó! mennyire érezzük az ének igaz ságát! Háborús szenvedések rémeitől gyötört lelkünk nehéz keresztet hordozva tekint fel Hozzád, keresztrefeszített Jézus és vigasztalásért, enyhületért könyörög. És Te, szenvedő Jézusom, elfelejted kínzó gyötrelmeidet. Nem magaddal törődsz, hanem velünk, bűnös emberekkel, akik ,igazsó gszerint, mert tetteink méltó bérét veszsziik'' (Lk. 23. 4L), szenvedünk. Tövis koronás fejedet felénk fordítod .. . térdre hullva fogadom üzenetedet: az én kereszthalálomból életed, isteni életed fakad, ismét Isten gyermekeivé lesztek! Krisztusban szeretett Híveim! Erről a kereszten fakadó életről, az Isten fiainak kegyelmi életéről akarok Hozzátok szólni első nagybőjti főpásztori szózatomban. Mélyen meghat ez a pillanat, amikor Szent Márton egyházmegyéjének híveit az élet forrásához akarom vezetni! Lelkemben átérzem isteni küldetésemet, hogy a reám bízott bárányok közül egy se vesszen el,, hanem örök üdvössége legyen! Minden hívemnek: az otthon dolgozóknak, a harcoló katonáknak, sebesülteknek, a szenvedőknek, a menekülteknek, a kitelepülőknek . . . mind, akik egyházmegyémhez tartoznak. Lelkemben felrémlik az Apostolok arca, Látom a pogány Babilonban levelét író Szent Pétert, hogy hogy szenvedő híveit hitükben erősítse. Hallom Szent Pált, amint bilincsekbe verve mondja tollba üzenetét az istengyermekség nagy kegyelméről! S míg nézem ezt a képet, mind mélyebben átérzem apostoli feladatomat, hogy a halál aratásának rettenetes idejében minden hívemet az élet forrásához vezessem s lelkűknek kristály kelyhét megmerítsem e
