Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)
— 11 Őneki növekednie kell. Az Isten gyermeke többre van kötelezve, mint arra, hogy a lelkén ne legyen a súlyos bűn hullafoltja. Jézus testvére és örököstársa lett a megszentelő kegyelem által. A kegyelem nem valami élettelen dolog, érem, vagy ereklye, amely mozdulatlanul áll lelkűnkben. Eleven, élő valóság, amelynek növekednie kell. Keresztelő Szent János mondta az Űr Jézusról: „Őneki növekednie kell, nekem pedig kissebbednem“ (Jn. 3.31'). Ugyanezt kell mondani istengyermeki életünkről is. Az Isten egyszülött Fiának, az Űr Jézusnak kell bennünk növekednie. Az ő vonásainak, arculatának kell kialakulnia bennünk. Mert „elrendelte, hogy hasonlók legyünk az ő Fiának képéhez“ (Rom, 8.29). Ezt az istengyermekség kegyelmének birtokában akkor fogjuk elérni, ha Jézust minél jobban megismerjük és megszeretjük. Azért nagyon szükséges, hogy olvassuk az evangéliumokat. Itt ismerjük meg igazán Krisztust. Mily nagy kár, hogy katolikus családok asztaláról hiányzik az evangélium és életéből kiesett a közös szentírásolvasás. Ha naponta csak egy kis részt olvasnánk az evangéliumból, Jézus arca mind mélyebben vésődnék lelkűnkbe. Nemcsak gerjedezne a szívünk látásán, beszédének hallásán, de lelkünk kezdene hozzá hasonulni. Gondolkozásunk, akarásunk, szívünk mindig hasonlóbb lenne hozzá, Növekedne bennünk a Krísztushasonlóság, A mi önző szeretetünk, rosszra való hajlamunk, érzékiségünk, irigységünk pedig kissebbednék bennünk. Elérkeznénk az Apostol boldog öntudatához: „Élek én, de már nem én, Krisztus él énbenem“ (Gal. 2.20). Boldog élei ajándéka. Krisztusban szeretett Híveim! Egy alkalommal két szentéletű férfiú, de Ségur prelátus és Vianney János arsi plébános között párbeszéd folyt le. A vak prelátus a bennünk élő Istenről, az istengyermekség kegyelméről beszélt a szent plébánosnak. Ez átszellemülten ragadta meg karját és könnyezve mondotta: „Ó, mily szép ez! Mily szép ez! Ebben rejlik az igazi keresztény élet titka." Ó, mily hálás leszek az Űr Jézusnak, ha főpásztori szózatom hallatára minden hívem lelkében gerjedezni fog a vágy az istenfiúság kegyelmének megszerzésére, megőrzésére és növekedésére. Áldani fogom naponta szent Nevét, ha egyházmegyémben megindul a Krisztusban való újjászületés árama és minden ember öntudatosan, boldog büszkeséggel hordozza lelkében a legszentebb és legboldogítóbb nemességet: Isten gyermekségének kegyelmét. Mily lelki biztonságot ad ez a kegyelem az életben! Az élet rohanásában, viharában oly nyugodtak vagyunk, mert Isten az Atyánk, mi szeretjük őt, és gondviselő akarata mindent az Őt szeretők javára fordít. Mily erőt ad ez kötelességeim teljesítésében. Kereszt az? Akkor nem egyedül viselem, hanem Jézus segíti vinni a keresztet. Neki csak cyrenei Simon jutott, mikor már leroskadt a szenvedés terhe alatt, nekünk Jézus jön segíteni a kereszthordozásban, hogy el ne essünk, kislelkűség, kétségbeesés úrrá ne legyen rajtunk, hanem a Kálvárián túl meglássuk és elérhessük a feltámadás boldogságát. Nemcsak megértem, de vallom is De Maistre Xaverina hitét: „Ha gyengeségemet nézem, Istenem, megijedek, de ha Feléd fordulok, édes jóságos Uram. erősnek érzem magamat és ellenállhatatlanul ösztönöz minden, hogy a legteljesebben feláldozzam magamat“ (P. Plus). Megújul a föld színe. Ha olvashatnók misszionáriusaink leírásait a megkeresztelt pogányok boldogságáról, nekünk el kellene szégyelni magunkat, hogy ezt a nagy kegyelmet elhanyagolt kincsként) kezeltük. „Küldd el Szentlelkedet és újjászületünk és megújul a föld színe“. Mi, akik minden érdemünk, szenvedéses keresés, nélkülözés nélkül kaptuk meg az istenfiúság kegyelmét, értelmetlenül hallgatjuk AnyasZentegyházunk eme imádságát. Megújul a föld színe? A kegyelemtől? Igen! Ezt a missziók megkeresztelt népe mélyebben átérti és átérzí. Az ember életében fog megújulni a föld színe. Tőle függ! A föld minden más lényével hűségesen jár tovább Isten törvényeinek útján. Ha az ember is Isten kegyelmében él, akkor jön el a krisztusi újjászületés boldogsága. Szociális hatása. Szentséges Atyánk 1942. évi karácsonyi szózatában a béke első feltételéül az emberi személy méltóságának visszaállítását követeli, amint azt Isten kezdettől fogva megadta. Hol valósulhat meg ez tökéletesebben, mint az jstengyermekség kegyelmében? Ha ez megszületne, mennyivel jobban becsülnék egymás életét, szeretnék, támogatnák egymást. A társadalmi élet sebei, ellentétei meggyógyulnának, ha az ember egymásban Isten gyermekét látná és tudná! Fájdalom, ezt a missziók újkereszténye jobban érti, érzi és éli, mint a keresztény évezredek áldásai között született és élő nyugati ember.
