Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)

— 10 —

Ha mégis elvesztettük? Isten mérhetetlen irgalma ekkor sem hagy el. A bűnbánat szentségében megújítja a halottakat támasztó evangéliumi csodáit. Mily nagy szerencsétlenség lenne, ha nem volna feloldozás! Ha valakit megölnek, annak emberi hatalom, tudás, erő nem tudja visszaadni az életét. Ha a lelked isteni életét szándékos súlyos bűnnel megölted, Isten irgalmasságából visszanyerheted, őszinte bűnbánatodra Isten önti az irgalmát és új élet születik telkedben. „Megcsavarják az árammegnyitó fogantyút és a Niagara zuhataga megvilágosítja Amerikát. — Én téged feloldozlak! És íme a lelkünkre zuhan az isteni bocsánat Niagarája, amely örökre elűzi maga elől minden gonoszságunkat“ (P. Plus). És ha az elvesztett kegyelmet viszszaszereztük? Egyetlen gondunk legyen: hűség a kegyelemhez.

Őrizzük és tartsuk meg a kegyelmet.

Igen! Hűség a kegyelemhez! Ennek elérése végett legelső kötelességünk végleg leszámolni azzal a beteges tévhiedelemmel, hogy a mai világban nem lehet megőrizni a keresztség, a ístenfiúság kegyelmét. Igazán csekély fáradság kell hozzá, hogy hitbeli ismereteink felelevenítésével öntudatosan itidjuk megítélni lelkiismeretűnk állapotát. Megszentelő kegyelmet a szándékosan elkövetett halálos, súlyos bűn öli ki a lélekből. Ahhoz, hogy halálos bűnt elkövessek, szükséges, 1. hogy súlyos törvényt szegjek meg, 2. hogy tudjam, amit elkövetek, az súlyos bűn, 3. szándékom legyen elkövetni. Ezért tanítja a katekizmus: a bűn az Isten törvényének szántszándékos megszegése. Ha véletlenül, meggondolatlanul teszek súlyos bűnt, tehát nem szántszándékkel, akkor nem követtem el halálos bűnt és nem vesztettem el a megszentelő kegyelmet.

Az Isten segítő kegyelme mellett minden az én akaratomon múlik, A kísértés,

a bűnre való izgatás, ha nem magam kerestem azt, még nem bűn. A kísértés elleni küzdelem érzése nem bűn, hanem érdemszerző tett.

Hűség a kegyelemhez! Ez kötelességünkké teszi, hogy ellene mondjunk a sátánnak, minden cselekedeteinek, minden pompáinak, ahogy azt a keresztségben keresztszüleink által ígértük. Minden beteges aggályosság nélkül küzdjünk a bűn, főleg a halálos bűn ellen. Töltsön el minket Szent János apostol bizodalmas lelkülete: „Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, hanem az Istentől való születés megőrzi őt és a gonosz nem érinti őt" (I. Jn. 5.18) Lehet-e máskép hinni, gondolkozni és akarni katolikus embernek?! Ez

a legelső és alapvető feltétele annak, hogy a keresztség kegyelmét megőrizzem és megtartsam. Naponként, az esti imámban végezzek buzgó lelkiísmeretvizsgálatot. Gyakran, legalább havonta keressem fel a gyóntatószéket! Ha mégis, szerencsétlenségemre kiüldöztem szándékos súlyos bűnnel léikéből a kegyelmet, azonnal keltsek fel tökéletes bánatot azzal a szándékkal, hogy amint alkalmam lesz, bűnbánat szentségéhez járulok. Ez lelkem várának, a Szentlélek templomának védelmi harca a sátán ellen.

Tartsd meg a parancsokat..

A megkeresztelt gyermektől búcsúzik az édesanya, az anyaszentegyház. Égő gyertyát ad kezébe, az élő hit világosságának jelét és lelkére köti: „tartsd meg az Isten parancsait, hogy, amikor az Ür jön a menyegzőre, az égi udvarban a szentekkel együtt járulhass eléje." — A megszentelő kegyelem megtartásának eszköze az élő hit. „Aki hisz énbennem, örök élete vagyon * (Jn. 6.47). A hit szerinti élet őrzi a kegyelmet: „Ha valaki szeret engem, az én beszédemet megtartja; és Atyám is szeretni fogja őt és hozzája megyünk és lakóhelyet szerzünk nála" (Jn. 14.28) Nem a mi bűnre hajló szeszélyünk, kényelmeskedésünk állapítja meg, hogy mi Jézus akarata. Világosan áll előttünk a X parancsolatban és egyházunk tanításában. Aki saját önkényes elgondolása szerint válogat a parancsokban és fölényesen kijelenti, hogy a VI. parancs ellen elkövetett gondolatát, szavát, tettét, vagy a házasélettel való visszaélést nem tartja bűnnek, az nem szereti Jézust, mert nem tartja meg parancsait, annak lelkében nem vesz lakóhelyet az Isten! Az elvesztette a keresztség, az ístenfiúság kegyelmét.

Isten fiainak tápláléka-Isten fiainak táplálékra van szüksége. Ezért ígéri meg az Űr Jézus a kafarnaumi zsinagógában a legméltóságosabb Oltáriszentséget. „Aki e kenyeret eszi, örökké élni fog. Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek“ (Jn. 6.59 51), Az utolsó vacsorán nem azt mondja: nézzétek és csodáljátok, hanem „vegyétek és egyétek, ez az én testem“ (Mt. 26.2e) Mily világos isteni parancs. Anyaszentegyházunk térdelve veszi át az isteni eledelt. Nem zárja el szűkkeblűén gyermekeitől. Megtöri és boldogan osztja ki azoknak, akiknek lelkében él az istengyermekség kegyelme, ez az isteni életcsíra, hogy az erősödjék, növekedjék a krisztusi testvériség nagykorúságáig,