Püspöki körlevelek 1942 (Szombathely, 1943)
413. sz. Böjti szózat. II. „Jézus Szíve, a bűnösök áldozatja, irgalmazz nekünk. Krisztusban Kedves Hívem! A Jézus Szíve litániának erről a fohászáról szólok hozzátok. Mikor a teremtő Isten ajkáról elhangzott az utolsó „legyen“ szó és készen állott a világmindenség, akkor mindenható kezével megalkotta a teremtés koronáját, az embert és elhelyezte a gyönyörűség paradicsomába, ahol mint szerető édesatya gondozta kezének legremekebb alkotását. Elhalmozta minden testi és lelki jóval, örömmel, boldogsággal. És ez még csak kezdete volt annak a boldogságnak, amelyet az embernek szánt. Neki szánta a mennyországot is minden szépségével és édességével. Itt akarta boldogítani örökre. Jósága, szeretete fejében csak egyet kívánt tőle: Ne feledd, hogy én vagyok a te teremtőd, a te urad és parancsolod! Teljesitsd akaratomat, tartsd meg parancsomat: a paradicsom minden fájáról ehetsz, csak egyetlenegy fának a gyümölcséből ne egyél! És az ember? Az egész mindenség: az égboltozat ragyogó csillagtábora, a paradicsom minden fája és virága, a kis madarak éneke mind-mind azt hirdette: nézd, milyen jó hozzád az Isten! Mennyire szeret téged! Minket is teérted teremtett. Szeresd Őt, imádd Őt és teljesítsd akaratát! És az ember mégsem tette meg. Hűtlen lett teremtőjéhez, megszegte parancsát és a halál, fája alatt meghódolt a pokol hatalmának, a bűnnek. És ettől kezdve ez uralkodott rajta. Eltaszítva az Istentől egyre mélyebbre sülyedt: egyre jobban elmerült a bűn fertőjében. És a bűn megtermetté gyümölcsét: a földre rászakadt az Isten átka és ez az átok rázudította az emberekre a fájdalmaknak és szenvedésnek egész tengerét. A kínok és gyötrelmek összefacsarták a szívüket; nyomorúságukban keresni kezdték a szabadítót: keresték a földön, a csillagos égen, de nem találták sehol. Bálványisteneik nem tudták levenni róluk az átkot. A jobbak szívéből felszakadt a sóhaj: „Harmotozzatok, egek, onnan felülről és a fellegek csepegjék az igazat. Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt“, de nem volt, aki meghallgatta volna imádságukat; nem volt, aki kiemelte volna az embereket a szenvedések és gyötrelmek tengeréből. És ezt a gyötrelmes életet nem enyhítette egy boldogabb jövő reménye. A mennyország fcárva volt: halál és kárhozat várt rájuk. így múltak el évezredek. Akkor az ég királya azt mondta: Elég volt! Elmegyek hozzájuk és megszabadítom őket. És Betlehem fölött megnyílt az ég és angyalok énekelték, hogy „békesség a földön a jóakartú embereknek“, és 33 évvel később felhangzott a kereszten az Istenember imádsága: „Atyám, bocsáss meg nekik“, és amit évezredek imádsága, szenvedése és minden áldozata nem tudott elérni, azt megszerezte az Istenember imádsága, keresztáldozata: az Isten megbocsátott Éva számkivetett fiainak, a bűnös emberek számára újra megnyilt az égi paradicsom kapuja. K. K. H. 1900 esztendő múlt el azóta, hogy az Istenember a Golgota keresztjén áldozat lett az emberekért és áldozatával megszerezte nekik az Isten irgalmát és bocsánatát. Abban a pillanatban, amikor a kereszten lehajtotta fejét és kiadta lelkét, a legtökéletesebb módon befejezte művét, azt a feladatot, amelynek elvégzésére a földre jött: letörlesztette a bűnösök adósságát és a legteljesebb elégtételt adta az Istennek minden bűnért, amelyet az emberek a világ teremtése óta elkövettek és a világ végéig még el fognak követni. Ő azonban még nem tekintette befejezettnek művét. Mikor beletekintett az eljövendő évszázadokba és évezredekbe és látta azt a bűntengert, amely a világot el fogja borítani, és látta a bűnösök óriási seregét, elhatározta, hogy állandósítja áldozatát. Azt akarta, hogy amíg lesz ember a földön, aki vétkezik, és amíg lesz bűn, amely
