Püspöki körlevelek 1938 (Szombathely, 1939)

38 —

sem leli fel a hívő oly kézzelfoghatóan, mint a szentolvasóban, ahol minden titokban felénk ragyog „üdvözítő Istenünk kegyessége és emberisége" (Tit. 3. 14). Imádkozzatok hát testvéreim: Orate Fratres! Sumite Psalterium jucundum!

II. Milyen okosan int az Apostol mindnyájunkat: „Szomorkodik valaki közületek, imádkozzék" (Jak. 5. 13). Az imádság, kiváltképen a szentolvasó, szépséges világot, Istennek kegyelmekben gazdag világát tárja elénk. Ráirányítja figyelmünket a végtelenül irgalmas, a végtelenül hatalmas, a végtelenül jóságos Istenre és felkelti bennünk a szent reményt, azt fentartja, fokozza. Az igazán Istenben hívő s Benne remélő lélek nem veszti el egyensúlyát a mai nehéz világban sem és sem a földiek mértéktelen és kizárólagos hajszolásába nem merül el, sem a kétségbeesés örvényébe nem szédül bele. Kapzsi, anyagias világunk felett miért gomolyognak és sűrűsödnek a felhők mindig veszedelmesebben, miért terhesek villámokkal és ágzengésekkel? Azért mert nagyon is a föld felé irányul az emberiség tekintete s úgy űzi földi dolgait, vagy intézi ügyeit, vagy szereti földi hazáját, hogy elfeledi az égi hazát, s j óraterelő figyelmeztetéseket el nem fogad, sőt zokonveszí és félremagyarázza. S ha így azután beleszédül az anyagiasság és kétségbeesés örvényébe, vájjon miért történik ez? Azért, mert reménytelen, keresZténytelen, sokszor embertelen a gondolkodásmódja, elfeledi emberi fölségét, sárbarántja istenfiúságát! Aki a szentolvasóban többször fcntolóra veszi Istenek irgalmas szándékát, a lélekmentésre irányuló fölséges intézkedéseit, Krisztusnak, az Isten Fiának életét, kínjait; aki az áldott Szűzanya bánatos, de nagyon megvigasztalt életét szemléli és meglátja, hogy mennyit ér a lélek, amelyért Isten fia halt meg: az nem fog lelki vakságba esni és az élet rögös útjain, szenvedéseiben, csalódásaiban vagy akár mindenek összeomlásában sem veszti el reményét. Derűs egészséges, józan optimizmussal él, mert tudja hogy ki az Isten és mit akar velünk. Nem tudjuk ugyan mit hozhat a holnap, de egyet tud minden keresztény s ez az, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, (Rom. 8. 28.) és ha Krisztussal együtt szenvedünk, együtt meg is dicsőittetünk! (Rom. 8. 17).

S ha valaki azzal vádolna bennünket, hogy az égrenézéstől elbotlunk vagy legalább is elmaradunk a földön, igaztalan vádat kovácsolt ellenünk, mert tudnia kell mindenkinek, hogy az égiek szemlélete és a boldog örökkévalóság felé való tájékozódás csak tisztítja látásunkat, józanítja ítéletünket. Jobban meg tudjuk különböztetni a fontosat a nemfontostól, a szükségesek között világosaoban látjuk az egy szükségeset (Lk. 10, 42), aminek gondozásától nemcsak hogy nem kell irtóznunk, hanem annak munkálását életünk zsinórmértékének kell vennünk s így élve küzdenünk a végső győzelemig! Orate Fratres, Sumite Psalterium jucundum! .

TIL A szeretet a tökéletesség köteléke. Istennel köt össze. Birtokba vesszük általa a legfőbb jót. Benne, az Istenben szeretjük s érte tekintjük valaminek az embert, a felebarátot. A szeretetből mint gyökérből szívja lelki életünk minden életereiét, tűzet, alakját, szépségét. S ebben a pontban, hogyan áll a világ napjainkban? Bizony-bizony „soknak meghalt szeretete . , .“ (Mt. 24, 12). Innét a gyűlölködés, a haláhakeresés, vagy gyilkos eszrenemvevés, eítiprás, semmibevevése a másik embernek, a másik nemzetnek, a másik fajnak, a más színű embernek és fajnak. Szeretet...! Szinte gúnynak hangzik a barátság szóval való dobálódzás, amikor a jóindulatnak egyetlen alapja, ha annak mondhatjuk, az érdek és semmi más. A szeretetnek csak egy igazi alapja, gyökere van: az Isten. S mivel a mai világban sokaknak Isten nem kell, el sem ösmerík vagy csak névlegesen, nincs, nem is lehet igazi szeretet az emberi közösségekben, sem a népek nagy családjában, séma kis családok szentélyében. Szeretet nélkül azonban nem lehet élni. Ha száműzte az ember az Isten szeretetét és az Istenért való felebaráti szeretetet, rut önzés szennyes hullámai öntik el az emberiséget, amelyben meg kell fulladnia minden tisztességnek, minden barátságnak, minden úgynevezett szeretetnek, — Orate Fratres! Sumite Psalterium... Lássuk és halljuk meg a szentolvasóban naponkint, mennyire szeretett bennünket az Isten. Egyszülött Fiát adta értünk! Lásd, hogy szeret mindenkit! És miket mond a sZeretetről! A felebarátról, bűn üldözéséről és a bűnösnek szeretetéről! Értsük meg a haldokló Krisztusnak irgalmát, esdő imáját, és a bűnbánó latornak adott megváltói ígéretet! A sze.ntclvasot mondva szívünkbe száll a Szentlélek kegyeimé és felmelegíti, leolvasztja a közömbösség, hidegség, szeretetlenség jégkérgét. Megcsillogtatja Isten igazságait és ígéreteit: Én leszek a te igen nagy jutalmad, mondja. Ha mindvégig hűséges maiadsz, te is megkoronáztatol a mennyben. Szeretetednek bő jutalma leszen! Ezért imádkozzál, ezért harcolj!

íme a szentolvasó a hitetlen világnak hitet prédikál, a kétségbeesett emberek lelkében reménytüzeket gyújt s elhessegeti a rémeket s a fagyos lelkeket a legszentebb példákkal és Istentől leesdett malasztokkal melengeti. Imádkozzunk hát testvéreim s ne szűnjünk meg az Olvasós Boldogasz-