Püspöki körlevelek 1932 (Szombathely, 1933)

l_i

helyeken, ugyanakkor az általános nyomorúságnak is megjelentek a vámszedői, akik a régi fajtájú adakozási kedvet használták ki arra, hogy könnyű szerrel munkátlanul búsás keresetet biztosítsanak maguk számára. Vannak emberek és sajnos igen sokan, akik mások nyomorából élnek. Ezek az adakozók jó szívéből kovácsolnak maguknak igen kényelmes megélhetési tőkét. Ha valaki csak a régi módon, minden elébe kerülő kéregetőnek ad, igen könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy méltatlannak, munkálkodni nem is akarónak adja filléreit és ezzel megrövidíti az alamizsnára valóban rászolgálókat. Ma nem elég a keresztényi érzés és felebaráti szeretet, ma nem elég az adakozáshoz a jó szív, ma kell igazában az adakozáshoz az okosság is és a körültekintés is. Talán nem tudjátok azt, hogy nagyobb helyeken, városokban valóságos koldusbörzék vannak, ahol a könynyen és meggondolatlanul adakozók neveit a kéregetőknek pénz ellenében adják el s esetleg még azt is elmondják, hogy milyen siránkozással lehet a mitsem sejtő adakozó szívét még puhábbá tenni. Nem tudom tudjátok-e, hogy pl. Szombathelyen is vannak olyanok, akik kicsi 3—5 éves gyerekeket bérelnek ki elvetemült szülőktől, hogy a gyermekek fagyos arca, sápadt színe, könnyes szeme előtt még jobban ellágyuljanak a nem okosan adakozók. Mert mondanom sem kell, hogy azok, akik ilyen csalafintaságokkal préselik ki az alamizsna filléreket a zsebekből, legtöbbször egyáltalán nem szorulnak reá az adományokra, arra nem is érdemesek, mert napi, sokszor 10—20 P-ig felmenő keresetükből vígan munka nélkül megélnek. Ma el lehet mondani általánosságban, hogy a városi kéregetőknek csaknem fele nem igazi szegény. A közelmúltban két jellemző esetet is közöltek a budapesti lapok az ilyen koldusokról. Az egyik fővárosi temető ajtajában koldulgató asszony pl. ugyanakkor, mikor kezét a fillérek után kinyújtotta, 7000 P-t fizetett ki egy összegben háza felépítésére, s egy másikról egy hónappal ezelőtt kiderült, hogy 12.000 P-s takarékbetétje van. Ezek után megértitek, ha én mint főpásztorotok figyelmeztetlek Bennetek arra, hogy az adakozásban okosak és körültekintők legyetek és lelkiismeret szerint bíráljátok el minden egyes kéregetőnél, mielőtt adtok, hogy megérdemli-e azt, mert ellenkező esetben az igazán szükölködők elől veszítek el az élete fenntartására szükséges alamizsnát.

Hogyan lehet azonban megállapítani azt, ki a rászoruló, ki nem — hallom ajkatokról a kérdést? Kedves Híveim, a mai helyzet a hatóságokat is mindenütt rászorította arra, hogy az önhibájukon kívül munkanélkülieket, azonkívül munkaképtelen szegényeket rendszeresen segélyezzék. Ez a hatósági segélyezés nem elégséges, hogv ezeknek a szerencsétleneknek számára a legszükségesebbet is elegendő mennyiségben tudja juttatni. Egyre azonban ez a hatósági segélyezés jó volt: nyilvántartja és megjelöli a valóban rászorulókat. Ezeknek juttassatok tehát. Minden községben van egynéhány társadalmi vagy hitbuzgalmi egyesület, mely feladatának tartja a szegények támogatását is. Ilyenek a különböző Mária-kongregációk. Jézus Szíve, Rózsafűzér stb. társulatok, Crédó-egyesületek. Ezek mind szoktak időnkint alamizsnát is juttatni egyes szegényeknek. Ott van maga a minden egyes plébánián meglevő hitközség, melynek alapszabályszerű feladata (43. §. o. pont) a rendszeres jótékonykodás is. Minden katolikus hívő tagja az egyházközségnek, ebbe mindenki beletartozik. Ügy segítünk tehát okosan, ha akár a hitközségi kasszába juttatjuk el a szegényeknek szánt adományokat, akár az egyesületeknek adjuk, melyeknek vezetősége a szegények, nincstelenek viszonyait gondosan nyilvántartja.

Kedves Híveim! Arra kérlek Benneteket, hogy lelkipásztorotok felhívásának a rendszeres szegényszolgálat tekintetében nyújtsátok a Ti jóakaratotokat. Kapcsolódjatok plébániátok hitközsége révén erősen bele a hatósági szegénysegélyezés munkájába és így okosan elbírálva, kinek mit kell juttatni, adjátok oda jó keresztényhez illően a Ti adományaitokat azoknak, akik a hatóság és lelkipásztorotok legjobb tudása szerint a legnagyobb mértékben vannak adományaitokra rászorulva.

Különösen most karácsony küszöbén halljátok meg a szegény emberek, elősorban a gyerekek esengő kiáltását, ne zárjátok el szíveiteket a helyes adakozás elől. Ne legyen falutokban, plébániátok területén igazán szegény és éhező, akin ne segített volna a Ti szeretetetek, ne legyen gyermek, akinek a kis Jézus szent nevében örömhírt ne vinne a szent estén a karácsonyi angyal. A

— 37 —