Püspöki körlevelek 1932 (Szombathely, 1933)

— 36 —

így tehát a jó szívvel és jámbor szándékkal adott alamizsna kétfelé hoz hasznot hitünk tanítása szerint, míg ugyanis egyrészt a nyomorúságot enyhíti és a testileg szükölködőn segít, addig a másik oldalon még az adakozónak is kamatozik természetfölötti rendben: értéket ad imádságainak, hogy Isten előtt meghallgattassanak, bűneik eltörlésében közreműködnek, mert Isten irgalmát indítják meg számunkra, s Isten kegyelmének útját egyengetik lelkűnkben.

Arról talán nem is kell szót emelnem, hogy a helyesen és jól adott alamizsna lelki hatásokat eredményez a pillanatnyi megsegítésen túl a megsegített szívében is. Lehetetlen, hogy kétségbeessék a szűkölködő, ha látnia kell azt, hogy a tehetősebbek, a nálánál némileg is jobb helyzetben levők szívéből nem veszett ki a testvéri érzés és rongyaiban, szerencsétlenségében is meglátják benne az embertestvért, kit nem szabad az éhség, a nyomorúság prédájául otthagyniok. Lehetetlen, hogy felforgató, gyilkos szándékokat rejtegessen szívében az, aki gyermekein látta és érezte mások szívének melegét, mert talán az éhes szájnak kenyeret, a fázós elgyötört kis testnek meleget juttattak ruha, tüzelő formájában emberséges kezek. Lehetetlen, hogy Istent feledjen és káromoljon olyan ember, akinek az Isten nevében jutott talán a legnagyobb szükség idején a legkevésbbé várt segítség. így lehet tehát kedves jó Híveim alamizsnátok nemcsak a szegények nyomorának megsegítése, nemcsak a magatok lelkének nagy haszna, hanem mások számára az Isten felé vezető úton való megmaradás, a végső kétségbeeséstől való visszatartás eszköze is.

II. A mai helyzet kedves jó Testvéreim a régi egyházi felfogáson túlmenően — melyet itt Előttetek vázoltam, kíván még többet is Tőletek. Tavaly úgy látszott még s a gazdasági élet orvosai is ezt hangoztatták, hogy a nyomor nem lesz tartós vendég, hanem csak múló jelenség lesz. Reméltük, hogy a tavasszal megváltozik a tél dermedtsége, s a munkaalkalmak sokasága kereseti lehetőséget ad a munkára vágyó kezeknek. Ma már körülbelül sejtjük, hogy a munkanélküliség és ennek folyamányaképen a nyomor tartósabb vendég lesz, mintsem gondoltuk. A jobbulásra vakmerőén még sokáig nem várhatunk. Bizonyos, hogy nemcsak ez a tél lesz igen nehéz, hanem még a tavasz sem tud a gazdasági dermettségbe gyors s biztos javulást hozni. Még nagyobb baj, hogy a fokozódó nyomrúsággal szemben az adakozók feleslegei is megfogytak. Ma mindenkinek kivétel nélkül, legyen iparos, kereskedő, hivatalnok vagy gazda, kevesebb a jövedelme, mint volt egy év előtt is. Viszont a nyomor szemmel láthatólag nőtt, olyanok estek áldozataivá, akik tavaly talán még másoknak is tudtak juttatni. így aztán abból kell már akárhányszor a tehetősebbeknek adni, amiből juttatni már áldozatot jelent, lemondást. Eljutottunk lassankint oda, hogy bekövetkezett az az eset, hogy csak a feleslegekből ma a nyomorgókat kielégíteni a társadalom már nem tudja, de adni kell már onnan is, ami az Egyház általános tanítása szerint még teljes joggal volna személyes szükségletre, vagy a társadalmi állás követelte megfelelő életszínvonal fenntartására fordítható. Ez nagyon nehéz dolog, de viszont kedves Híveim, Isten színe előtt az áldozatos, megérzett lemondás valamiről mások javára kétszeresen lesz értékes és kedves, kétszeresen is fog nekünk az örökkévalóság számadásaiban kamatozni, fokozottan hasznunkra válik, s bizonyosan ezreket óv meg a teljes kétségbeeséstől s ezrekben fogja megerősíteni a felbaráti szeretet mindenkit átfogó értéke felől való hitet.

Mikor azonban ilyen nagy a szükség és ilyen áldozatok árán kell a segítség eszközeinek rendelkezésre állni, ugyanakkor azonban meg kell változtatni az alamizsnaadás régi formáját is. Régi és beidegződött formája az alamizsnaadásnak az, hogy az ajtókon kopogtatót nem utasítottuk el, hogy a felénk kérőn kinyújtott kézbe belehullattuk adakozásunk filléreit. Nem néztük, ki kért, mert szent meggyőződésünkké vált, hogy aki kért, annak arra szüksége is volt. Keresztényi dolognak tartottuk az alamizsnaadást és pogánynak a kéregető elutasítását s bántott a lelkiismeret, ha valakit talán valami gyanú alapján elutasítottunk.

Ma a helyzet mást kíván. Amikor ugyanis megszaporodtak egyik oldalon a valóban rászorulók és a nyomor ezrek szájából vette ki a kenyeret és oltotta ki az életet jelentő meleget a tűz-