Püspöki körlevelek 1932 (Szombathely, 1933)
34 1883. sz. Dispoziciók nek 38., papságának 15. évében f. é. szeptember hó 20-án rövid betegeskedés után a szentségekkel megerősítve elhúnyt. Meghalt oltártestvéreink lelkét a köteles 2 szentmisén kívül is foglaljuk buzgó imáinkba. Fehér János nemesbődi adminisztrátort és ■ Czigány Béla petrikereszturi kurátort szeptember hó 1-vel kölcsönösen áthelyeztem. Az újmisések közül Hegedűs Vincét Felsőszemenyére, Lautz Alfrédot Kemenesmíhályfára, Németh Jánost Körmendre, Tschida Józsefet Rábagyarmatra, Szigeti Józsefet Egervárra, Horváth Istvánt Letenyére helyeztem kápláni minőségben. Ködl Pál és Putz János újmiséseket rohonci káplánokul két évre a burgenlandi apostoli adminisztratura rendelkezésére bocsátottam. Schendl Károlynak engedélyt adtam arra, hogy a soproni szent Imre kollegimba prefektusi állást vállalhasson. Molnár Antal letenyei káplánt 3 évre az amerikai magyarok lelki gondozására, Holczmann Istvánt pedig katonalelkészi szolgálatra bocsátottam el. Kurcz Imrét f. é. október hó 1-vel a tótszentmártoni plébánia adminisztrálásával bíztam meg. Iliás Lajos nyőgéri káplánt kerkakutasi kurátorrá neveztem ki, míg helyébe Simény Ferenc volt kerkakutasi kurátort küldöttem segédlelkésznek. Kovács József kőszegi hitoktatót Felsőpatyra, Németh István zalaegerszegi hitoktatót Köveskutra helyeztem kápláni minőségben. Sághy Elek volt köveskuti, Sülé Lajos volt körmendi és Zenz Péter volt egervári káplánokat Zalaegerszegre küldöttem hitoktatónak; míg dr. Györög Pál volt zalaegerszegi hittanárt hasonló minőségben Kőszegre helyeztem. Számálovits Ferenc szentszéki tanácsost kórházi lelkészi munkaköre alól egészségi állapotára való tekintettel buzgó szolgálatának elismerése mellett felmentettem, s ezen mnukakör ellátásával Schuller Géza zalaegerszegi hitoktatót bíztam meg. Mátyás László újmisést és Endrédy Kálmán prefektust egy évre a veszprémi, Horváth Dezső újmisést pedig ugyancsak egy évre a székesfehérvári egyházmegye szolgálatára átengedtem. Szombath József kőszegi káplánt a kát. népszövetség egyházmegyei irodájának vezetésével bíztam meg. Szakács István újmisést Novára káplánnak, Gerencsér József szanatóriumi misézőt Kőszegre a Kelcz-Adelffy intézetbe küldöttem prefektusnak. Szerdahelyi Lajos prefektust Jánosházára küldöttem kisegítőnek, Gats Elemér novai káplánt pedig a miilei plébánia adminisztrálásával bíztam meg. Kováts Lajos Ede nyug. m. kir. állami karnagy, lakik Kőszegen, Árpádtér 25. szám alatt, keresi szépapjának, Kováts Imrének há- j, zasságlevelét, aki 1777—80 évek közti időben kötött házasságot Horváth Erzsébettel. Ugyancsak keresi szépapjának halotti levelét is, mely az 1780—82. évek feljegyzései között lesz található. Nevezett eredmény esetén szívesen honorálja a kutatás munkáját. A nagynevű francia könyvkiadóvállalat: Desclée teljes szövegű latin-magyar misekönyvet adott ki. A csinosan kiállított és nagy gonddal összeállított misekönyvet T. papjaim útján híveim figyelmébe ajánlom. — Ára kötés szerint 8—18 P. Kapható a Martíneumban. Müller S. J. Aszketika c. könyve, amely hitbuzgalmi irodalmunk értékes gazdagodását jelenti, a rendszeres lelkiélet tudományos feldolgozását nyújtja. Ára 7—9 P. Varga János dr. fordításában megjelent Guy de Fontgalland 11 éves korában elhunyt párisi fiúnak életrajza: „Egy kis gyermekhős története“ címen. Boldoggá avatása folyamatban van. Ö a mai világ gyermekeinek vonzó példaképe. Szívesen ajánlom hitoktatással foglalkozó papjaim figyelmébe. Kapható a polgárdi (Fehér m.) plébániahivatalban. Ára 2 P. A Ferences Közlöny kiadásában jelent meg Pálffy Erzsébet grófné: Szent Paskál élete, amely mű a legméltóságosabb Oltáriszentség iránti tisztelet fokozására alkalmas lelkiolvasmány. Ára 4.50 P. A Martineum kiadásában megjelent Körmendy Lászlótól: A jáki templom rövid ismertetése, gyönyörű árpádkori templomunk szakavatott leírása. Akik a templom szépségeit s történetét megismerni óhajtják, nem nélkülözhetik. L884. sz. Anyakönyvi adatok erestetnek. 1885. sz. Könyvek íjánltatnak. Szombathely, 1932. évi október hó 6-án. t JANOS s. k. püspök.