Püspöki körlevelek 1932 (Szombathely, 1933)

4

szállott szervezetek bizony nemcsak szóval, hanem minden eszközzel igyekeznek istentelen céljukat minél előbb elérni. Jaj az emberiségnek, ha a teremtményeitől annyira meggyalázott Isten p maga igazságosságában szabad folyást enged ennek a pusztító áramlatnak s azt ostorul használja a világ megfenyítésére !

Istenért vagy Isten ellen.

Sürgősen szükséges — Tisztelendő Testvérek —, hogy fáradhatatlan munkával védőfalat teremtsünk Izrael házáért (Ez. 13, 5.) s minden erőnket és önmagunkat egységes és szoros frontba állítsuk az Isten és az emberi nem ellenségeinek gonosz csapataival szemben. Ebben a küzdelemben a legfontosabb kérdés körül dúl a harc, amelyből nagyobbat a szabadakaratú embernek nem lehet fölvetni : Istenért vagy Isten ellen? íme, újból a kérdés, amelynek megválaszolása az egész emberiség sorsát eldönti. S a politikában és a gazdasági életben, az erkölcsi világban, a tudományban, művészetben, az államban, családban és a társadalomban, a Keleten és Nyugaton mindenütt ránk mered ez a kérdés, amely döntő jelentőségű a belőle folyó összes következményekre. Még a materialista világnézet hívei is, akik azt hitték, hogy az Isten létét végleg megcáfolták, újra és újra kénytelenek foglalkozni a kérdéssel az Isten felől, akit állítólag már a világból száműztek.

Ugyanazért az Urban kérjük úgy az egyes embereket, mint az egyes nemzeteket, hogy amikor annyira fontos kérdésről van szó s az egész emberiség sorsát eldöntő elkeseredett harc folyik, felejtsék a piszkos önérdeket és mondjanak le a csúnya önzésről, amely a legélesebb elméket is eltompítja és a legnemesebb vállalkozásokat is megöli, hacsak némileg is kívül esnek az érdek szoros korlátain. Fogjanak össze valamennyien s ha szükséges, még súlyos áldozatoktól se riadjanak vissza, hogy önmagukat és az egész emberiséget megmentsék. Az egyetértésben és az összefogásban legelőször is a keresztények járjanak elül jó példával megemlékezvén az apostolok korszakának fényes példájáról, amikor «a hívők sokaságának szíve-lelke egy volt». (Ap. cs. 4, 32.) De működjenek közre mindazok, akik az Istent hiszik és őt szívből őszintén tisztelik, hogy az emberiségtől elhárítsák azt a szörnyű veszedelmet, amely mindenkit egyaránt fenyeget. Az istenhiten, mint minden társadalmi

rendnek végső alapzatán nyugszik szükségképen minden emberi tekintély. Akik tehát nem akarják a rendnek teljes föloszlását és a törvények fölborulását, azoknak szorgosan meg kell akadályozniok, hogy a vallás ellenségei a nyíltan és nagy garral hirdetett céljukat el ne érjék.

Emberi munka és isteni segítség.

Tisztelendő Testvérek ! Mi sem természetesebb, mint hogy az oltárokért folyó küzdelemben a rendelkezésünkre álló törvényes emberi fegyvereket is igénybe kell venni. Azért Mi XIII. Leó pápa dicső nyomdokain haladva Quadragesimo anno körlevelünkben a földi javak méltányosabb elosztásáért bátran síkraszállottunk s megjelöltük a módokat, ahogyan az egész emberi társadalom egészségét és életerejét hatályosan biztosíthatjuk, az egyes beteg tagoknak pedig a békét és a nyugalmat visszaadhatjuk. A tisztes földi jólétnek élénk megkívánását maga a Teremtő oltotta bele a halandó emberek szívébe. Tehát a keresztény erkölcsi törvény nemcsak jóindulatúlag nézte, hanem hathatósan ápolta is a jogos emberi törekvéseket, amelyek helyes úton keresték a több tudást és a mindennemű előhaladást.

Azonban a sátáni vallásgyűlölettel szemben, amely «a gonoszság titkára» emlékeztet, amint szent Pál apostol nevezi (II. Tessz. 2, 7.), nem elégségesek az emberi eszközök és erőkifejtések. Nem teljesítenék apostoli tisztünket — Tisztelendő Testvérek —, ha elmulasztanék az embereknek azokat a természetfölötti titokzatos forrásokat megjelölni, amelyekben a sötétség elszabadult hatalmasságainak megfékezésére alkalmas erők rejlenek. Mikor az Űr Jézus a színváltozás után a Tábor hegyéről leszállóit és az ördögtől megszállott ifjút meggyógyította, az apostoloknak, akik a fiút az ördögtől megszabadítani nem tudták s alázatosan megkérdezték, «miért nem tudtuk mi az ördögöt kiűzni», azt a nevezetes feleletet adta : «Ez a fajta nem megy ki máskép, mint imádság és böjtölés által» (Máté 17, 20.) Ezt az isteni intelmet a mi korunk bajaira is alkalmaznunk kell, mert ezeket is csak imádság és böjtölés által Űzhetjük el. Gyarló természetünk szűk korlátainak és a mindenek Alkotójától való teljes függésünk tudatában először is az imádság fegyveréhez folyamodjunk. Hitünk tanítja, mekkora az alázatos bizakodó és kitartó imádságnak a hatalma. A mindenható Isten egyet-