Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
— 6 — A Rerum novarum a társadalmi rend aranybullája II. Az egyház illetékessége társadalmi és gazdasági kérdésekben. A Leó-féle körlevél áldásos gyümölcsei, amelyeket Mi — Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaink — bizony csak futólagosán érinthettünk, világosan bizonyítják, hogy az emberi társadalomnak ebben a halhatatlan okmányban festett képe, bár igen szép, de nem ábrándkép. Ellenkezőleg: a Mi Elődünk az evangélium élő és folyton éltető forrásából olyan tantételeket merített, amelyek az emberiséget tépő véres küzdelmet rögtön ugyan üem megszüntetni, de szemmelláthatóan jelentékenyen enyhíteni tudják. A negyven évvel ezelőtt bőségesen elhintett jó mag részben termékeny talajra hullt. Ezt bizonyítják az áldásos gyümölcsök, amelyeket az egyház és az egész emberiség Isten kegyelméből a maga javára fordíthatott. Túlzás nélkül mondhatjuk, hosszú időnek próbájában a Leó-féle körlevél aranybullának bizonyult, amelyre az egész keresztény társadalmi tevékenység mint biztos alapokmányra támaszkodhatik. Akik a körlevelet vagy annak emlékünnepségeit lenézik, azt káromolják, amit nem ismernek, vagy ha fölületesen ismerik, nem értik s ha mégis értik, akkor fölháborítóan hálátlanak. A körlevél megjelenése óta eltelt időszak alatt kétségek merültek föl egyes részek helyes magyarázata vagy a belőlük levonható következtetések körül, ami miatt a katholikusok közt is heves vitatkozások folytak. Azután a legújabb idők szükségletei és a közben beállott nagy változások megkövetelik a Leó-féle tanításhoz való gondos alkalmazásukat, esetleg annak némi kiegészítését. Készségesen megragadjuk azért a kínálkozó alkalmat, hogy apostoli tisztünknél fogva, amely Minket mindenki adósává tesz (Róm. 1, 14), tehetségünk szerint megfeleljünk a kétségekre és az újabb idők követelményeinek eleget tegyünk. Mielőtt ezeknek fejtegetésébe bocsátkoznánk, előre kell bocsátanunk, amit XIII. Leó már régen világosan leszögezett, hogy jogunk és kötelességünk legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva a társadalmi és gazdasági kérdésekben ítéletet mondani. (R. N. n. 13.) Az egyháznak ugyan nem az a föladat jutott osztályrészül, hogy az embereket ideiglenes és múlandó boldogságra vezesse, hanem az örök üdvösségre kalauzolja. Sőt «az egyház nem is tartja megengedhetőnek, hogy ok nélkül földi ügyekbe avatkozzék». (Ubi arcano körlevél, 1922 dec. 23.) De lehetetlen az egyháznak az Istentől rája ruházott hivatását megtagadni és tekintélyét nem érvényesíteni akkor, amikor nem tisztán technikai kérdésekről van szó, amelyek megítéléséhez sem alkalmas eszközei, sem küldetése nincs, hanem olyanokról, amelyek az erkölcsi törvényekkel összefüggésben állanak. Tehát úgy a társadalmi, mint a gazdasági kérdések az erkölcsi törvényekhez való viszonylatukban a Mi legfőbb bírói hatalmunk alá tartoznak, mert az Isten Ránk bízta az igazság letétének őrzését és azt a súlyos kötelességet, hogy az erkölcsi törvényt a maga teljességében hirdessük, magyarázzuk és annak megtartását minden körülmények között sürgessük. S bár a gazdaságnak és az erkölcsnek megvan a maga külön önálló területe, mégis nagy tévedés volna a gazdasági rendet az erkölcsi rendtől úgy elválasztani, hogy a gazdaságot az erkölcstől függetlennek mondjuk. Az úgynevezett gazdasági törvények, amelyek a dolgok természetéből és a testből és lélekből álló ember lényegéből folynak, meghatározzák a célokat, amelyeket az ember a gazdasági téren vagy el nem érhet vagy elérhet; és ha igen, milyen eszközök alkalmazásával. Az emberi ész pedig ugyancsak a dolgokból, valamint az ember egyéni és társadalmi természetéből világosan fölismeri a teremtő Isten által az egész gazdasági rend számára kitűzött célt. Azonban egyedül az erkölcsi törvény kötelez minket, hogy amint általában minden tevékenységünkben legfőbb és utolsó célunkat, úgy tevékenységünk egyes ágaiban az ezek számára a természettől vagy inkább a természet Alkotójától fölismerhetően megszabott külön célokat kövessük és ezeket helyes rendben a legfőbb célnak alárendeljük. Ha az erkölcsi törvénynek hűségesen engedelmeskedünk, akkor a gazdasági téren keresett külön célok — az egyéniek és a társadalmiak egyaránt — a célok egyetemes rendjébe önként is helyesen beilleszkednek s mi rajtuk keresztül mint lépcsőkön fölemelkedünk és elérjük minden dolgok végső célját, az Istent, aki önmagának és nekünk a legfőbb és végtelen Jó. Áttérve a részletekre, először a tulajdonjogról tárgyalunk. Emlékeztek — Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaink — hogy boldogemlékű Elődünk a tulajdonjogot erélyesen védelmezte az akkori szocialisták tanításával szemben és bebizonyította, hogy a magántulajdon eltörlése a munkásoknak is nem a javára, hanem végső veszedelmére volna. Mivel ezért a pápát és az egyházat magát megrágalmazzák, mintha a gazdagok pártját fogta volna és most is azt tenné, ami a legnagyobb igazságtalanság ; s mivel a katholikusok is vitatkoznak Leó ezen tanításának helyes és hiteles értelméről : indokoltnak tartjuk, hogy a pápa tanítását, azaz a katholikus tant a rágalmakkal szemben 1. A tulajdonjog.
