Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
— 7 A magántulajdon egyéni és társadalmi jellege A magántulajdon kötelességei. védelmünkbe vegyük és a hamis magyarázatokkal szemben megvilágítsuk. Először is kétségtelen tény, hogy sem Leó, sem az egyház útmutatása és irányítása alatt működő hittudósok soha nem tagadták vagy kétségbe nem vonták a magántulajdonnak kettős jellegét, tudniillik az egyéni és társadalmi vonatkozását, a magánjólét és a közjó felé irányuló két oldalát. Ellenkezőleg egyértelmüleg tanítják, hogy a természet — azaz a Teremtő — azért adta az embernek a magántulajdonjogot, hogy egyrészt önmagáról és családjáról gondoskodhassék, másrészt a Teremtő által az egész emberiségnek szánt földi javak éppen a magántulajdonjog intézményének segítségével a céljuknak megfeleljenek, mert mindkét cél csak szilárd és biztos rend mellett érhető el. Két veszedelmes egyoldalúságot kell itt gondosan elkerülni. A magántulajdonjog szociális és közjellegének tagadása és legyöngítése individualizmushoz vagy legalább ennek közelébe vezet, míg a magán és egyéni jellegének félreismerése vagy kiüresítése a kollektivizmushoz vezet, vagy annak álláspontját súrolja. Ha nem óvakodunk, úgy meredek lejtőn abba az erkölcsi, jogi és szociális modernizmusba sülyedünk, amelyet már a pápai székfoglalásunk alkalmával kiadott körlevelünkben elítéltünk. (Ubi arcano, 1922 dec. 23.) Jól jegyezzék meg ezt különösen azok a forradalmi szellemek, akik nem szégyenük az egyház szemére vetni, hogy theológusainak tanításába a magántulajdonjog pogány fogalmának becsempészését eltűrte, amelynek helyébe másikat kell tenni, amelyet megdöbbentő tudatlansággal kereszténynek mernek mondani. Hogy a magántulajdonról és annak kötelességeiről folyó lázas vitatkozásokat bizonyos határok közé szorítsuk, először is alapvető igazságként leszögezzük XIII. Leó tételét: a magántulajdonjog és annak használata két különböző dolog. (R. N. n. 19.) A tulajdonnak tiszteletben tartása, a saját jogának korlátái közt megmaradás és a más jogának meg nem sértése a kölcsönös igazságosság követelménye. Viszont a magántulajdonosoknak az a kötelessége, hogy javaikkal erkölcsösen éljenek, már nem az igazságosság, hanem más erényeknek folyománya, amelyekből folyó erkölcsi kötelességek jogi úton ki nem kényszeríthetők. (R. N. n. 19.) Helytelen azért az az állítás, hogy a magántulajdonjognak és az erkölcsileg jól rendezett használatnak ugyanazok a korlátái, s még inkább ellenkezik az igazsággal az a tan, hogy a visszaélés vagy a nem használás folytán megszűnik, vagy elvész a tulajdonjog. Igen hasznos és érdemes munkát végeznek mindazok, akik a békét és egyetértést kellőleg szem előtt tartva és az egyház hagyományos tanítását a maga teljességében követve a tulajdonjog belső természetét és azokat a határokat kutatják, amelyeket az emberek társadalmi élete úgy a magántulajdonjognak, valamint a magántulajdon használatának, vagyis a jog gyakorlásának szab. De hamis úton haladnak és tévednek azok, akik a magántulajdonjog egyéni vonatkozását annyira kiüresíteni iparkodnak, hogy azt valójában tönkreteszik. Már a magántulajdonjog kettős jellegéből — egyéni és társadalmi vonatkozásából — világosan következik, hogy a magántulajdon használatánál nemcsak az egyéni érdeket, hanem a közjót is tekintetbe kell venni. Az idevágó kötelességeket a jelentkező szükségletek szerint közelebbről körülírni az államnak a joga, amennyiben azokat a természetjog már eléggé világosan meg nem határozza. Az állam tehát — mindig a természetjog és az isteni jog keretein belül — a közjó valóságos követelményei alapján pontosabban és részletesebben előírhatja, mi szabad a tulajdonosoknak a tulajdon használatában és mi tilos. Sőt — amint XIII. Leó találóan mondja — az Isten az emberi okosságra és az államokra bízta a magántulajdon körülírását. (R. N. n. 7.) Amint ugyanis a társadalmi élet egyéb alaptényezői, úgy a magántulajdon sem föltétlenül változatlan. így tanítja a történelem. Mi magunk is kifejeztük ezt már a következő szavakkal : «Milyen különböző alakot mutatott a tulajdon, kezdve az ókori formájától a vad népeknél, amelyeknek elszórt tanúi még napjainkban is élnek, egészen a patriarkális időkig s azután fokról-fokra tovább a zsarnokság (ezt a szót a maga klasszikus értelmében használjuk) idejének sokféle alakjáig ; azután a hűbériség intézményén át a monarchikus alkotmányok különféle változatai, végül a legújabb idők folyton módosuló alkotmányformái idején». (Szózatunk az olasz Actio Catholica képviselőihez 1926 május 16.) Az állam természetesen nem élhet önkényüleg ezzel a jogával. A természetes magántulajdonjognak és öröklési jognak mindig sértetlenül fenn kell maradnia, mert az államnak nincs joga azt elvenni. «Hiszen az ember előbb volt, mint az állam.» (R. N. n. 6.) «A család is fogalmilag és tényleg megelőzi az államot.» (R. N. n. 10.) Ugyanazért Leó hangsúlyozta, hogy az államnak nem szabad túlméretezett adókkal a magánosok tulajdonát Az államhatalom joga.
