Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
8 nyíltan, minden szégyenérzetet levetve, úgy szóban mint írásban, mindenfajta színielőadásokban, regényekben, szerelmes és sikamlós elbeszélésekben, mozifilmekben, rádióelőadásokban s a modern tudomány minden vívmányának igénybevételével megtiporják és kinevetik a házasság szentségét. A válásokat, házasságtöréseket, a legocsmányabb bűnöket részint magasztalják, részint olyan színekkel festik, mintha semmi bűn és becstelenség nem volna bennök. Már könyvek is akadnak, amelyeket nem átallanak tudományos műveknek nevezni, pedig a valóságban többnyire csak tudományos mázat hordanak magukon, hogy annál könnyebben megtalálják az utat az olvasókhoz. Az azokban előadott elméleteket úgy árulják, mint a legújabb szellemnek csodáit, annak a szellemnek, amely elfogulatlanul csak az igazságot kutatja, a régiek előítéleteit levetette s az elavult nézetek közé természetesen a hagyományos keresztény tant a házasságról is sorolja. Beadnak ilyeneket mindenfajtájú embernek, gazdagnak és szegénynek, munkásnak és úrnak, tanultnak és tanulatlannak, nőtlennek és házasnak, felnőttnek és ifjúnak; sőt ezeknek, mint könnyebb zsákmánynak még veszedelmesebb csapdákat is állítanak. Az efajta új elméletek hívei nem mind jutnak el a fékevesztett bujaság utolsó következményéig. Vannak, akik a félúton akarnak megállni s nézetük szerint csak egyes pontokban kellene az isteni és a természetes törvénynek engedményeket tennie a mi korunknak. De az ilyenek is többé vagy kevésbbé tudatosan annak az ellenségünknek a küldöttei, aki mindig arra törekszik, hogy konkolyt hintsen a búza közé.1 Azért Mi, akit a menynyei Családatya az ő szántóföldének őrévé rendelt és akinek legszentebb kötelessége őrködni, hogy a jó magot ártalmas gazok el ne nyomják, úgy gondoljuk, hogy a Szentlélek egyenesen Hozzánk intézi azokat a súlyos szavakat, amelyekkel szent Pál apostol az ő kedvelt fiát, Timóteust buzdította : «Te, vigyázz . . . töltsd be szolgálatodat.. . hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, ints, kérj, feddj minden türelemmel és tudománnyal».2 S mivel az ellenség csapdáit előbb le kell leplezni, hogy kikerülhetők legyenek, s tanácsos a gyanútlanokat a csalárdságokra figyelmeztetni : a lelkek java és üdve érdekében nem hallgathatjuk el azokat, bár legjobban szeretnők még a nevöket sem kiejteni, «amikép az a szentekhez illik.»3 1 Máté 13, 25. 2 II. Tim. 4, 2—5. 3 Ef. 5, 3. A bajok forrásánál kezdjük. Minden gonoszságnak gyökere annak a tagadása, hogy a házasságot a természet Ura alapította és Krisztus Urunk valódi szentség rangjára emelte s az az állítás, hogy a házasság emberi találmány. Egyesek vitatják, hogy a természetben és a természet törvényeiben a házasságnak semmi nyomát sem találták, csak az életet nemző képességet észlelték s az annak kielégítésére törő hatalmas ösztönt. Mások elismerik ugyan az emberi természetben a házasságnak bizonyos nyomait és csiráit, mert nem volna eléggé gondoskodva a szülők méltóságáról, a gyermekáldás és a gyermeknevelés természetes céljáról, ha az emberek valami állandó kötelékben nem társulnának. De ezek is azt tanítják, hogy a házasság, amennyiben több a kezdetleges csiráknál, sokféle együttható közrejátszásával tisztán az emberi elme szüleménye, az emberi akarat műve. Menynyire tévednek mindezek s milyen szégyenletesen letérnek a tisztesség útjáról, már abból is világos, amit a házasság eredetéről és természetéről, lényeges céljáról és javairól ebben a körlevelünkben kifejtettünk. Elméleteik kárhozatossága a következményekből is kitűnik, amelyeket a mestereik maguk belőlük levonnak. Szerintük a házasságot szabályozó törvények, intézmények és szokások csakis az emberi akarat kifolyásai s épen azért egyedül annak vannak alávetve, következésképen az emberi tetszés és a mindenkori viszonyok szerint létesülnek, módosulnak és megszűnnek. A nemző erő, mint amely magában a természetben gyökerezik, szentebb és fontosabb a házasságnál, tehát úgy a házasságon kívül, mint azon belül, a házasság céljának megvetésével is kifejthető, mintha bizony a parázna asszony kicsapongása ugyanazokat a jogokat élvezné, mint a hites feleségnek tiszta anyasága. Ilyen elvek alapján egyesek odáig jutottak, hogy az egybekelésnek új módjait találták ki, amelyek szerintük az emberiség és korunk mai helyzetének megfelelnek, s ezeket mint a házasságnak új formáit ajánlják, így az ideiglenes, a proáöházasságot és a baráti házasságot, amelyek a házasság minden szabadságát és jogát igénylik, kivéve mégis a fölbonthatatlanságot és a gyermekáldást, hacsak a felek később az életközösséget teljesjogú házassággá át nem változtatják. Sőt akadnak olyanok is, akik az efajta förtelmeknek törvényes elismerését, vagy legalább a népek közfelfogása és általános szokása révén a tisztesség polgárjogát követelik és sürgetik. S úgy látszik, nem is sejtik, hogy mindezeknek semmi közük a Istenkáromló tagadás.
