Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)
D III. Szentgyakorlatok az emberek egyes osztályai számára. a) A pápai udvar számára. b) A püspökök részére. keresik a lélek igaz békéjét? Utalunk mindazokra, akiket vagy a szent és tökéletes élet szépsége megigézett, vagy az élet szörnyű csapásai megtörtek, a gondok megtéptek, vagy a világ csábításai és csalárdságai megejtettek, a naturalizmus járványos betegsége meggyötört és az érzékiség tüze megégetett s akik azután lelkigyakorlatos házakba vonulva a magánynak édes békéjét annál nagyobb gyönyörűséggel élvezték, minél súlyosabb szenvedéseken estek át s a mennyei igazságokat átélve, életüket a természetfölötti törvények szerint berendezték. Mélységes örömmel és nagy hálával figyeljük a vallásos áhitatnak meginduló lendületét, amelynek elhatalmasodásában a kornak betegségei ellen a legbiztosabb gyógyszert találjuk s amennyire Rajtunk áll, a jóságos Isten kegyelmével közreműködni igyekszünk, hogy a Szentlélek Úristen sugallatára fogékonnyá vált emberi lelkekben a titokzatos isteni hívás bőséges természetfölötti gyümölcsök nélkül ne maradjon. Először is készségesen megtesszük, amit már elődeink is megtettek. Ugyanis az Apostoli Szentszék, amely a szentgyakorlatokat szóval már gyakran ajánlotta, régi idők óta a maga tekintélyes példájával is oktatta a híveket, mert a Vatikánt többször néhány napig az elmélkedés és imádság úrvacsoratermévé változtatta. Ezt a szokást nem csekély örömünkre és vigasztalásunkra Magunk is átvettük. S hogy a lelki örömöt és vigasztalást Magunknak és közvetlen környezetünknek — udvari népünk közös óhajának eleget téve — hathatósabban megszerezzük, a kellő intézkedést már megtettük, hogy székházunkban minden esztendőben megtartassanak a lelkigyakorlatok. Jól tudjuk — Tisztelendő Testvérek —, hogy ti is mily nagyra becsülitek a szentgyakorlatokat. Résztvettetek bennök pappá szenteltetéstek előtt és a püspökszentelés előtt. S papságoktok élén gyakrabban is végeztek szentgyakorlatot, hogy telketeket az örök igazságok megfontolásával megerősítsétek. Ezt az üdvösséges szokást nyilvánosan megdicsérjük. De különösen is ajánlanunk kell a keleti és nyugati egyház ama püspökeinek szokását, akik értesülésünk szerint a saját érsekük, vagy pátriárkájuk vezetése alatt a püspöki méltóságukhoz és a belőle származó kötelességekhez szabott lelkigyakorlatra néha összejönnek. Reméljük, hogy ez a fényes példa — amennyiben a körülmények engedik —, minél több buzgó követőre talál. Talán nem is lesz túlságosan sok nehézség, ha a püspöki lelkigyakorlatokat a püspökkari tanácskozmányokkai kapcsolatban rendezik, amelyeket minden egyháztartomány püspökei hivatalból megtartanak, hogy híveik lelkiszükségleteiről gondoskodjanak és az időszerű kérdéseket megtárgyalják. Rövid milánói érsekségünk idején a lombard tartomány püspökeivel Magunk is elhatároztuk ezt s kormányzásunk első évében szándékunkat biztosan megvalósítottuk volna, ha az isteni Gondviselés titokzatos tervei csekélységünk felől másként nem rendelkeznek. Meg vagyunk győződve, hogy a papság és a szerzetesek, akik már jóval az egyházi törvény megjelenése előtt is dicséretes buzgósággal látogatták a szentgyakorlatokat, a jövőben még fokozottabb buzgósággal használják a megszentülésnek ezt a kiváló eszközét, miután a szent kánonok őket most már szigorúan kötelezik. A világi papságot különös hangsúllyal figyelmeztetjük, hogy hűséges legyen a lelkigyakorlatok végzésében, legalább abban a mértékben, mint az egyházi törvény neki előírja j1 s azokat a tökéletesedés szent vágyával kezdje és végezze, hogy a természetfölötti lelkiségnek azt a bőségét megszerezze, amelyre szüksége van, hogy a rábízott nyájnak lelki javát szolgálhassa és Krisztusnak sok lelket megnyerjen. Ezt az utat járták mindazok a papok, akik a lelkek üdvözítésének vágyától égve embertársaikat szentségre nevelték vagy a papnevelésben sikert értek, mint — hogy egészen új példára hivatkozzunk — Cafasso József, akit Mi avattunk boldoggá. Ez a szent férfiú mindig kiváló buzgóságot tanúsított a szentgyakorlatokban, hogy önmagában és másokban az életszentséget minél jobban ápolja és Isten terveit fölismerje. Mikor egyszer a szentgyakorlatból épen távozott, az Istentől megvilágosítva egy fiatal papnak, aki gyónója volt, megmutatta az utat, amely azt az erény hősi fokára vezette. Boldog Bosco János volt az a pap, akinek nevére nem lehet elég dicséretet mondani. A különféle szerzetesek a kolostorokban a törvény2 értelmében tartoznak évenkint szentgyakorlatokon résztvenni s a szent magányból bizonyára az égi kegyelmek kimeríthetetlen gazdagságát hozzák magukkal, amiből azután a saját szükségletük szerint a nagyobb tökéletességet szívják és az evangéliumi tanácsok pontosabb követésére lelki erőt szei'eznek. Az évenkint ismétlődő szentgyakorlat a titokzatos «élet fája»,3 táplálója az 1 God. Jur. Can., can. 126. 2 Cod. Jur. Can., can. 595. §. 1. 3 Gen. 2, 9. c) A papság és a szerzetesek számára.
