Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)
■levezetés. A jubileum meghirdetésének célja. A jubileum gyümölcsei. c-A TISZTELENDŐ TESTVÉREKNEK, A RÓMAI SZENTSZÉKKEL I ÍZÖSSÉGBEN ÉLŐ PÁTRIÁRKÁKNAK, PRÍMÁSOKNAK, ÉRSEKEKNEK, PÜSPÖKÖKN ÉS EGYÉB RENDES JOGHATÓSÁGÉ FŐPAPOKNAK A LELKIGYAKORLATOK VÉGZÉSÉNEK ELŐMOZDÍTÁSÁRÓL XI. FIÚS PÁPA. Tisztelendő testvérek, Üdvöt és apostoli áldást! Jól tudjátok, Tisztelendő Testvérek, mi volt a szándékunk, midőn az év elején, pappá szenteltetésíink és első szentmisénk ötvenedik évfordulója alkalmából az egész katholikus világnak rendkívüli jubileumi búcsút hirdettünk. Amint 1929 január 6-án kiadott «Auspicantibus Nobis» kezdetű apostoli levelünkben ünnepiesen kijelentettük, nemcsak fölszólítani akartuk a Mi összes kedves fiainkat, a nagy keresztény családot, amelyet az isteni Szív a Mi szívünkre bízott, hogy a közös Atya örömében osztozva Velünk együtt egy lélekkel hálát adjanak a minden javak legfőbb Osztogatój ának; hanem elsősorban az az édes reménység biztatott Minket, hogy ha atyai bőkezűséggel megnyitjuk az égi kegyelmek tárházát, amelynek sáfárává rendeltettünk, a keresztény nép fölhasználja a kedvező alkalmat a hitnek erősítésére, a jámborság és keresztény tökéletesség fokozására, a magán- és közerkölcsöknek megjavítására az evangélium szellemében, s így az Istennel történt megbékülés és kiengesztelődés örvendetes gyümölcseként úgy az egyes embereknek, mint a társadalomnak békéje várható. Reményünkben nem is csalatkoztunk. Mert az a hatalmas vallásos lendület, amellyel a keresztény nép a jubileum meghirdetését fogadta, idővel egyáltalán nem hanyatlott, hanem inkább folyton erősbödött — a mindenható Isten segítségével, aki ez évben olyan nevezetes eseményeket érlelt, amelyek minden időkre emlékezetessé teszik az üdvösséges esztendőt. S Nekünk bőséges okunk volt az örömre, mert a hitnek és jámborságnak nagy föllángolását nagyrészt saját szemeinkkel láthattuk és drága fiainknak népes csapataiban gyönyörködhettünk, akiket boldogan fogadhattunk házunkban és szeretettel ölelhettünk keblünkre. Midőn ezért különös buzgósággal hálát mondunk az irgalmas Istennek, aki ennek a kegyelmi esztendőnek folyamán olyan sok gyümölcsöt termelt, érlelt és egybegyüjtött az ő szőlőjében, a lelkipásztori gondosság arra a törekvésre indít és ösztönöz Minket, hogy ebből a termékeny időből a jövő számára minél több lelki hasznot megőrizzünk úgy az egyesek, mint az egész emberi társadalom boldogságára és üdvére. Annak a módnak keresése közben, ahogyan állandósulhatnának a szerencsésen elért gyümölcsök, eszünkbe jut boldogemlékű elődünk, XIII. Leó pápa, aki más alkalommal a szentévet meghirdetve, az összes híveket azokkal a komoly szavakkal intette, amelyeket «Auspicantibus Nobis» kezdetű körlevelünkben Magunk is megismételtünk,1 hogy «kissé magukba szállva a földbe merült gondolataikat magasabbra irányítsák»;2 azonkívül ráemlékezünk szentemlékű elődünkre, X. Pius pápára, aki a papi életszentséget szóval és példával állandóan fejlesztvén, papságának 1 Acta Apóst. Sedis vol. XXI. 1929. pag. 6. 2 Litt. Encycl. «Quod auctoritate» 1885. dec. 22. Acta Leonis XIII. vol. II pp. 175 ss. Miképen őrizhetők meg a gyümölcsök?